Hangtér | A rádiókritikus

 A Micimackó című hangjáték adaptáció meghallgatásának első pár percében semmi különösebb észrevételem nem volt. Ültem és hallgattam, miközben a szemem előtt ott volt a sárga színű, kissé gömbölyded mackó, a szokásos piros ruhájában és az ugyancsak szokásos „éhes hangulatában”. A történet is Alan Alexander Milne regényének megfelelően játszódott. De honnan tudtam, hogy pontosan így néz ki a karakter? Vagy azt, hogy az állandó éhsége nem szokatlan? És, hogy Róbert Gida nem egy kisállat, hanem az egyetlen emberi szereplő? A hangjáték adaptációban nem volt semmiféle tájleírás vagy szereplő leírás.

 A Micimackónak a regény, illetve a filmes változata is igazi klasszikussá vált. Nincs olyan, aki nem ismerné őket, akinek ne lenne a szeme előtt Micimackó, Malacka, Tigris, Szamár, vagy bármelyik szereplő pontos képe. Még azt is ismerjük, hogy milyen berögzült tulajdonságokkal rendelkeznek. Mindent ismerünk róluk…

 A hangjáték során hiányzott számomra a szabad képzelőerő, hogy el tudjam képzelni a szereplőket, a lakhelyüket, a viselkedésük okát, a szereplők közti kapcsolatot stb..  Határt szabott a kreativitásnak. Olyan érzésem volt mindvégig, hogy bár hallom a hangjátékot, mégis TV-t nézek, hiszen mindent tudok a szereplőkről és a környezetükről. Nem kellett elképzelnem a Nyuszit, és a földbe ásott kis odút, mert pontosan tudtam, hogy hogyan néz ki kívülről és belülről is. Számomra a hangjáték az egyik legfontosabb jellegzetességét veszítette el: a fantázia erejét.

Értékelés: 2/3

Alan Alexander Milne meseregénye folytatásokban Fordította: Karinthy Frigyes

Elmondja: Eszenyi Enikő

Zenei munkatárs: Gebauer Mária

Szerkesztő: Marschall Éva

Rendező: Gothár Péter

„A Világlecsó. Simonffy András ironikus játéka.”

Legyen tehát kicsit groteszk, kicsit vicces, hiszen a cím is, a műfaj is ezt jelöli ki.

Az Eötvös Tanoda Gimnázium 4. b. osztályának találkozóján három Nobel-díjas tehetség meséli el történetét: Homola, Harkály, és Novellista. Mindhárman különleges géniuszok, beszámolóik is ezt támasztják alá. Az azonban csak a találkozó után hármasban eltöltött beszélgetésből derül ki, hogy mi mindhármuk tudományának alapja: a lecsó.

Homola atomfizikus legnagyobb felfedezése, hogy az atom legkisebb egységei a Homolák ( nem pedig más tudósokról elnevezett egységek ), Harkály egy kötözött sonka alapján írta le az élet szerkezeti sémáját, neve „Herkeláj”-ként híresült el külföldi körökben. Az osztályfőnök záró szózata után a három kitüntetett együtt marad, iszogatnak, majd megható vallomások következnek, melyekből kiderül, hogyan alapozta meg sikereiket a lecsó. Ezek után elhatározzák, hogy együtt megfőzik a Világlecsót. Ez természetesen eltérő főzési szokásaik miatt nem sikerül, a Világlecsó nem születik meg, és ahogy a következő osztálytalálkozón kiderül, évek múlva ketten visszavonulnak a tudománytól, csak Homola dolgozik tovább, hogy bebizonyítsa: a Homolák Homolákokra hasadnak tovább.

Mi mindebből a tanuság? Semmi. Messzemenő következtetések levonásával nem érdemes próbálkozni, a történet a végére kipukkad, a helyzetek lehetetlenek, mégis más formában akár elő is fordulhatnak, és éppen ezért röhejesek. Remekül érződik az irónia, ha nem is válik kifejezetten viccessé. Olykor sajnos átesünk a ló túloldalára: a lecsó- komplexus, és egyéb túlzott elméletek, szenvedélyes megnyilvánulások megalkotásakor mintha elszaladt volna az író tolla. A történet kicsit se füle, se farka, önmagát eszi meg. Egy gúnyos mosoly megjelenítésére mindenesetre alkalmas.

A Világlecsó.

Simonffy András ironikus játéka.

Szereplők:

Homola, magfizikus és lecsószakértő: Haumann Péter

Harkály, biofizikus és lecsószakértő: Dényi István

Novellista, novellista és lecsószakértő: Tímár Béla

Borváry, öreg tanár: Kovács Károly

Fantasy, tinisztori és hangjáték, három az egyben. Érdekes kombináció, de miért is ne? Még egész fiatal - második évadában jár - a Kossuth Rádió "ifjúsági rádiójáték-sorozata", de máris rádiófüggőséget okozott, ugyanis a nyári ismétlésnek több mint négyszázezer hallgatója volt.  

Mit csinálnak az átlagos pesti gimisek? Suliba járnak, egyesek zugdohányoznak, szerelmesek lesznek, veszekednek a szülőkkel, skype-olnak, okostelefonjaikat babrálják. Persze, ezekből a szabvány élethelyzetekből is ki lehet hozni fantáziadús, mulattató vagy épp elgondolkodtató dolgokat, meg lehet tölteni őket tartalommal. De mennyivel nagyobb teret ad a rendezői-dramaturgi képzeletnek az, ha egy fantasztikus szálat is kibonthatnak a történetben! Mert hát az Időfutár épp erről szól, a valóságos, XXI. századi élet és az időutazás izgalmas egyvelegéről. Hanna, az "időutazó" egykor maga is egy átlagos tizenéves diáklányként kezdte, aztán egyszeriben századokat-ezredeket ugrott vissza az időben titokzatos kalandok közepette. Modern világunkban rekedt barátai aggódnak érte, de valójában tudnak vele kommunikálni, nap mint nap izgatottan várják, hogy Hanna - akivel persze mindenféle elképesztő dolgok történnek - hírt adjon magáról és meséljen. Röviden így lehetne összefoglalni az alapszituációt, ez persze még kombinálódik némi intrikával, csipetnyi l'amourral, pengeélen táncolásokkal és csupa olyan fűszerrel, ami megspékeli a sorozat - egyébként igen rövid - epizódjait. Nekem tetszett - részben a magas színvonalat hozó szereplőgárda, a "hétköznapi" szituációk hitelessége miatt, és értékeltem a dramaturgok és a rendező fantáziáját-kreativitását is-, ugyanakkor annyira mégsem bilincselt le, hogy minden nap kövessem az eseményeket. 

4/5

(91. rész)

Írta: Vészits Andrea
Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Fullajtár Andrea, Hegyi Norbert, Lázár Kati, Péterfy Bori valamint Csikmák Katalin, Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán, Prencsovszky Barna és Túry Melinda.
A felvételt Liszkai Károly készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Salamon András (2012)

A második évadját élő hangjáték sorozat népszerűsége talán még a készítőket is meglepte, az adás ismétlése volt hogy 500.000-es hallgatószámot produkált. Elsőszámú célközönsége a fiatalság, ezt bizonyítja, hogy jelen vannak az összes fontos közösségi platformon, különböző érdekességeket, kulisszatitkokat osztanak meg rajongóikkal. Számomra meglepő módon a sorozatbeli szereplők is használják a technika vivmányait, ezzel is hitelessé téve a moderséget. A 21. századi hangzásvilágú fantasy-sorozatból kihozták a maximumot, hiszen a televízió és mozi uralta világban aligha tudnának sikeresebb hangon alapuló sorozatot indítani. A készítők ügyesen alkalmazták a ‘modern élet’ effektjeit is (pl. Skype) ezzel is hitelesebbé téve a részeket. Más kérdés, hogy egyáltalán mennyire van szükségünk ezekre az új kommunikációs eszközökre, sok diskurzus cáfolja, hogy jó irányba vinne minket ez a fejlődés - igazság szerint a privát szféra megszűnése felé haladunk gőzerővel - de ez most nem a legalkalmasabb idő ennek fejtegetésére.

A részek hosszát a befogadóképesség aljához lőtték be, nem megterhelő, könnyen értelmezhető tíz perc körüli részek, kortárs zenei betétekkel - és érdekes módon olykor jobban érzi magát hallgatás közben az ember, mint egy jó mozifilm nézése közben. Különös dolog ez, mi, mai fiatalok már olyan szinten vagyunk a szemünk által vezérelve, hogy eleinte nehéz lehet befogadni a hangjátékokat, de ha ráérzel az ízére, rájössz, hogy itt van igazi szabadsága a képzelőerőnek. Nem mellesleg a történet főszereplője Hanna, egy korunkbeli tini, aki egy lakótelepen tölti mindennapjait, és barátnőjével a nagy betűs élet felfedezésének aktív szakaszát élik meg, de akit érdekel, úgyis elkezdi hallgatni (vagy már hallgatja), úgyhogy spoilerből ennyi elég is.

Ha a készítői stábba tartoznék annyit még bizonyosan kezdeményeznék, hogy legyen egy mobil applikáció androidra és ios rendszerre is, lehet, ezzel csökkene az adást élőben hallgatók száma, de akár a népszerűség hosszú távon nőhetne is. Mondjuk ez a javaslat szerintem az egész rádióra előterjeszthető lehetne.

Értékelés: 5/3 pont

____________________________________________________

Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Debreczeny Csaba, Kálmán János, Láng Annamária, Lázár Kati, Molnár Piroska, Pálos Hanna, Tasnádi Bence, Thuróczy Szabolcs valamint Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán és Prencsovszky Barna. A felvételt Liszkai Károly készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Salamon András (2012)

Világlecsó

Osztálytalálkozó. Találkozás rég nem látott cimborákkal, tanárokkal. Mindig vannak páran akik szinte szégyenérzettel vesznek részt ezen az összejövetelen, mivel nem tudtak mit felmutatni addigi életükben - vagy rosszabb esetben el sem mennek. Nos ez a hangjáték nem rájuk helyezi a hangsúlyt - az Eötvös real iskola 4/B osztályában ugyanis nem kevesebb mint három nemzetközileg ismert Nobel-díjas nebuló  folytatta tanulmányait – kit érdekel ezek után, hogy mással mi történt?! Az irónia meghatározóan kíséri végig a történetet.

A három korábban említett úriember őrült elméjének kibontakozása oda vezet, hogy egy közös italozás alkalmával megalkotják a Lecsó-analógiát – párhuzamot vonva a hires Magyar étel, és a tökéletességre való törekvés közt – szinte az élet értelmét vélik felfedezni tézisükben.

Hogyan lehetne jobban demonstrálni elméletüket, mint hogy elkészítik azt. Neki is látnak, és persze amilyen gyorsan egymásra hangolódtak, olyan gyorsan egymásba is akaszkodtak, amely nemcsoda, tudván, hogy három ilyen lángelméről beszélünk. A lecsót ugyanúgy ezerféleképp lehet elkészíteni, ahogy az életünket is végtelen módon élhetjük, alakíthatjuk.

Könnyed, jól tagolt hallgatnivaló, de nehéz megfejteni az igazi mondanivalóját, talán mindenki más igazságot von le belőle. Talán arra akar rámutatni, hogy a legegyszerűbb dolgok is lehetnek zseniálisak, és az egyszerű emberből is lehetnek zsenik, - vagy éppen ellenkezőleg, szánt szándékkal nagyzolja el a történetet, és arra próbál rámutatni, hogy az igazi lángelmék is ugyan olyan őrültek, mint 'halandó' társaik. Egy biztos, Lecsó volt, van és lesz is a Magyar konyha specialitása, mindegy, hogy milyen szemmel tekintünk rá, vagy milyen formában készítjük el.

Értékelés: 4.5/5 pont

Oblomov

Lustaság fél egészség – mondják. Nem túlzás ez az állítás, és iskolapélda rá az orosz irodalom illetve a világirodalom kiemelkedő regénye, Oblomov, melynek hangjáték adaptációja (is) iránymutató lehet számunkra. Aki erre a hamis ösvényre ér, könnyen hasonló helyzetbe találhatja magát mint főhősünk - mondhatni tanmese hátsó szándékkal készült.

A másra utaltság, önsajnálat és a tehetetlenség lássuk be jócskán megnehezíthetik életünket. Korunk szóhasználatával élve az ilyen embert ‘Cauch Potato’-nak is nevezhetnénk, azzal a különbséggel, hogy az otthoni szabadidős tevékenységek a 19. Század közepe óta jelentősen megváltoztak. Hozzátenném ez a jelenség valószínüleg az emberiség kezdetei óta megtalálható.

A darab egy nemes történetét meséli el, aki nem Oroszországban, hanem bennünk, a lelkünk mélyén lakozik. A semmittevés iránti hajlandóság mindenkiben ott van, csak nem mindenki hagyja érvényesülni. Az pedig tényleg a legritkább eset, hogy valaki ezt már-már művészi szinten űzi. Oblomov bérelt lakása pamlagán heverészik és ábrándozik nap mint nap. A nevét viselő, saját településen teljes káosz honol – de őt ez mit sem zavarja, csupán azon óbégat, hogy kevesebb pénzt kap mint a megelőző évben. Gondolatban tele van reformokkal, eltervez mindent, de csak fejben, birtoka gazdasági rendjét átalakítja, reformokat vezet be, és még szerelmes is lesz.

A valóságban azonban mindez túl sok energiát kívánna tőle, ezért végső soron nem tesz semmit. Levonja a tanulságot, hogy nem érdemes semmin sem változtatni. A birtoka közben szép lassan pusztul. És az ő egyetlen támasza továbbra is csak hű szolgálója, Zahar marad.

A hangjáték az effekteket, és zenéket mellőzi, ezzel is az unalmat erősítve - de Latinovits Zoltán meleg, öblös hangja legalább egy pontot emel az értékelésen.

Értékelés: 4/5 pont

________________________________________

Goncsarov I. A. Oblomov c. regényét rádióra alkalmazta: Róbert Gábor

Oblomov: Latinovics Zoltán

Ologa: Almási Éva

Tarantyev: Horkay János

Stolcz: Gera Zoltán

Háziasszony: Temessy Hédi

Háziasszony bátyja: Deák Sándor

Szombalány: Szatmári Giza

_______________________

Meghallgatható a Bartók rádió hangtárában

Kicsi szívem kávéba pottyant

‘Választás nélkül kevésbé vagyunk emberek’. Elvégre már az is egy választás, hogy meghallgatunk egy szimpatikusnak tűnő hangjátékot. Ez mottója lehetne a drabnak, és életünknek is egyaránt.

Stílusa megfoghatatlan, egyszerre romantikus, drámai és komikus. Két pár, egy vacsora, rengeteg eszmefuttatás. Remek hármas tagoltsága ellenére kaotikus, hasonlóan jópár társához, ennek a rádiójátéknak is olyan igazságai vannak amiket talán mindenki máshogy értelmez. Rávilágít, hogy túl nagyok az elvárásaink egymással, ahhoz képest, hogy valójában mennyire különbözőek vagyunk. Mennyi meglepetést, és új információt tartogathat egy  egyszerű kis vacsora. Hiszen ‘evés közben él az agy’. Életünk fordulatai kiszámíthatatlanok, ahogy ez a darab is. Házasság, barátság, válás mind mind megjelennek az események pergésével.

A fő fogás nem a főétel, nem is az édesség, hanem a kávé, ez jelenti itt a megoldás kulcsát, összemelegedés és szakítás párhuzamosan. A szex megvalósítása nem egy hálás feladat a dramaturgnak, de az a káosz ami végig kíséri az 50 percet kiválóan alkalmazható volt a záró jelenetek megvalósításához is.

Értékelés: 4/5 pont

_________________________________

Kossuth Rádió 2009-08-01 21:04 (41')

Duncan Macmillan hangjátéka 
Fordító Hárs Anna 
Szereposztás: 
Louise: Roszik Hella 
Michael: Polgár Csaba 
Matilda: Takács Nóra Diána 
David: Zrínyi Gál Vince 
Wendy: Lass Bea 
A rendező munkatársa Kálmán János 
A felvételt Kulcsár Péter készítette 
Dramaturg: Turai Tamás 
Rendező: Göttinger Pál 
(Bemutató)

Az öreg hal és a tenger

Az öreg halász és a tenger című Hemingway-alkotás után adja magát az ötlet, hogy az ennek analógiájára készült Vámos Miklós - hangjátékot is meghallgassam. Kiváncsisággal, várakozással telve - vajon mit lehet még kihozni ebből a történetből? Ráadásul ilyen címmel?!

A hangjáték két színtéren játszódik: víz alatti és víz feletti világ szereplőinek egymásról és környezetükről, az életükről vallott gondolatait hallhatjuk. A helyzet komikuma maga a téma. Vajon mit gondolhat a hal a horog végén? A horgász és a hal nem ellenségek, legfeljebb ellenfelek lehetnek. De van valami közös is a párharc szereplőiben: a közös élettér, amelynek egyenrangú szereplői – egyik a másik nélkül mit sem ér.

A fantáziadús hangeffektekkel tarkított vízi világban az öreg hal heroikus küzdelmet vív, és győz. A halász vele szemben veszít, de furcsa módon nem bánkódik. Lehet, hogy a vízi élettér teszi, de van valami közös bennük. Az íratlan törvények ismerete, egymás –majdnem-hogy –tisztelete sugárzik az öreg halász szavaiból. Mi lehetett volna, ha …?  A lehetséges következményeket felmérve az öreg halász megelégszik azzal, hogy „majdnem” kifogta élete nagy halát, a hazaszállítás bonyodalmaitól pedig megmenekült.

Az öreg hal filozófikus érettséggel foglalja össze tapasztalatait a végén: „A történteket nem szabad elfelejtenem, még szerencse, hogy itt a kötél a számban”.

És a végén a válasz egy újabb kérdés: miért nem jutott ez már másnak is eszébe, ilyen formában újragondolni a klasszikust?

Írta: Vámos Miklós

Szereplők: Gábor Miklós, Mádi Szabó Gábor, Benkő Péter

Rendezte: Barlay Gusztáv

Zenei munkatárs: Troszt Margit

Dramaturg: Magos György

A felvétetlt készítette: Stul Béláné, Váci Györgyné

Készült: 1979.

Értékelés: 4/5

Az öreg halász és a tenger

A téma annyira klasszikus, annyira megírtak már róla mindent, hogy igazából a feldolgozás minősége terén lehet csak kritikát gyakorolni a mű fölött. Az öreg halászról, a heroikus harcáról, a szállóigévé vált mondatáról:  „Az ember nem arra született, hogy legyőzzék. Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” már jó ideje mindent tudunk. Rengeteg feldolgozása született a műnek, jobbak és kevésbé sikeresek.

Amit meghallgattam, az 1974-beli hangjáték átiratban az író, Básti Lajos elbeszélő részei telitalálatok. Szintúgy a zenei háttér, amely hangulati aláfestésként a heroikus és egyben melankólikus hangulatot árnyalja.

Az öreg halász monológ részeit hallgatva a reszketős, rekedtes hangban annyi erő feszül, hogy szinte vele együtt éljük át a hatalmas küzdelmet, alkudozását a dögevő cápákkal, és a végén a helyzet feloldását a holnap terveivel, ahová fiatal barátja, Manolo is elkíséri majd.

A sziporkázóan statikus feszültséggel töltött hangjáték méltó követője az eredeti regénynek. A hangjáték ízét pont az adja meg, ami a könyvben kissé vontatottnak tűnhetett. A hallgatáshoz éppúgy kell egyfajta hangulat, mint a kisregény olvasásához. A Hemingway-regényekre pedig jellemző, hogy a sorok között olvasni kell - megállja a helyét ez a rádiójáték során is. 

Ernest Hemingway kisregényét Ottlik Géza fordítása nyomán rádióra alkalmazta és rendezte Cserjés Miklós dr.
Zene: Kárpáti Dezső
Santiago: Maklári Zoltán
Manolin: Bodrogi Gyula
Pedrico: Deák Lőrinc
Martin: Sárosi Mihály
Pincér: Zámori László
Női hang: Zolnay Zsuzsa
Író: Básti Lajos

Készült: 1974.

Értékelés: 4,5/5

A Nobel-díjas kisregény alapproblémája mindenki számára ismert, és számos tanulságot hordoz: az ember és természet közötti kapcsolat harmóniája megbonthatatlan, az embernek tisztelnie kell a természetet, a halásznak ismernie és tisztelnie kell a tengert. Ám Hemingway hiszi és vallja: az embert nem lehet legyőzni! Lehet, hogy az ember elpusztul az elemekkel vívott harcban, de nem lehet legyőzni. Ezeket az örök érvényű gondolatokat találjuk meg a történetben, és tudjuk, hogy ezek vitathatatlan eszmék. A regény címe tartalmazza azt a három fő motívumot, amely a regényben meghatározó jelentéssel bír: az öregség, a halász, és a tenger. Mindhárom különös hangsúllyal  bír. Még egy fontos motívum van: a küzdelem. Küzdelem a korral, a halászattal, a tengerrel, ez tartja életben a Santiágót. A szerencsétlen, kapás nélküli időszak a nyolcvanötödik napon véget ér: megfogja élete legnagyobb halát. Minden tudására szüksége van, hogy legyőzze, de a küzdelem hiábavalóvá válik: ugyan kivonszolja a partra, de útközben a vérre odagyűlő cápák szétmarcangolják a nagy hal húsát. Fogott, és mégsem fogott semmit! Ez a  különös párharc során sok mindenre ráeszmél...

A regényt mindenki ismeri, hiszen világirodalmi klasszikus. Talán ezért várakozással telve tekinthetnénk a belőle készült rádiójáték elé, vajon sikerül-e egy órába sűrítve átadni a regény apró, finom részleteit, hangulatvilágát, feszültségét? De az idő rövidsége nem megy a minőség rovására. A regény történetének folytonossági ívét sikerül megőrizni. Az egyes epizódok közötti váltást a zene dinamikája, vagy az elhalkuló, majd újra erősödő zajok jelzik, valamint az író elbeszélése, ami jó dramaturgiai megoldás az idő tömörítésére. Az öreg halász harca a nagy hallal, az életre-halálra menő küzdelem feszültsége, a végkifejlet drámai jellege áttör az éteren. A színészek élethű játéka  odaszegezi a hallgatót a készülékek elé.  Érdemes ezt a hangjátékot meghallgatni.

Értékelés: 4.8/5

Ernest Hemingway Az öreg halász és a tenger c. kisregényét Ottlik Géza fordításában rádióra alkalmazta Cserjés Imre dr.

Szereplők: Santiágó, az öreg halász: Makláry Zoltán

                Manolin: Bodrogi Gyula

                 Pedrico: Deák Lőrinc,   Vendéglős: Sárosi Mihály,   Pincér: Zámori László

                 Női hang: Zolnai Zsuzsa, Író: Básty Lajos

Zene: Kárpáthy Dezső

Rendezte: Cserjés Miklós dr.