Zavarba ejtő, bizarr, kesze-kusza kánon – ez jutott eszembe, miután meghallgattam Duncan Macmillan hangjátékát. Nem csak öt ember érzései-gondolatai, hanem idősíkok is váltogatták egymást, ami nem könnyítette meg első hallásra az értelmezést, de a kíváncsiságomat mindenesetre felkeltette. Az alapszituáció: kellemesnek induló baráti vacsora egy, a kapcsolatuk végét járó párocska, egy alakuló párocska és egy független nő, az est háziasszonyának részvételével. A levegő már rögtön az elején szikrázik a féltékenységtől, érzékiségtől, éles kontrasztoktól. A beszélgetés több szálon fut, a folytonos közbevágások, ide-oda kapkodások teljesen életszerűvé varázsolják a hangjátékot, sőt a valóban kimondott szavak mellett olykor halljuk a szereplők gondolatait is. A hallgatóság koncentrálását tesztelendő, bizonyos részeknél éles jelenetváltások szólnak közbe, az egyik szereplő kisgyerekkori emlékei bukkannak fel. Ezzel az ide-oda csavarodó cselekménysorral bizony elérte a rendező, hogy a hallgatóság száz százalékosan a hangjátékra szentelje a figyelmét, különben aligha tudja összerakni magában, mi történik, hol, kivel… Az események pörögnek, időnként egy-egy „reklámszünet” töri csak meg ezt a folytonosságot.
A játék vége egészen elképesztő. Az egyik párocska szakít, a másik szeretkezik. S közben egy másik történet is beteljesedik: amikor a szerelmi aktus a tetőpontjára ér, fény derül a kisgyerekkori emlék utolsó mozaikdarabkájára is. „Nem képesek fölfogni azt a szeretet, ami arra késztette, hogy fogait kisbabája tökéletes húsába mélyessze.”
4/5
Duncan Macmillan: My little heart dropped in coffee
Fordító: Hárs Anna
Louise: Roszik Hella
Michael: Polgár Csaba
Matilda: Takács Nóra Diána
David: Zrínyi Gál Vince
Wendy: Lass Bea
Dramaturg: Turai Tamás
Rendező: Göttinger Pál
Utolsó kommentek