Goncsarov Oblomovja lehetetlen egy figura. Naphosszat csak ül, bár leginkább fekszik, nyögdécsel, még a napfényre is rest kimenni. Noha egy egészséges fizikumú, negyvenes férfiről van szó, annyira életképtelen, hogy az már fáj.
Én először egy könyv lapjain ismerkedtem meg Oblomovval és az ő betokosodott, szerencsétlen, elhibázott életével, ezek után hallgattam meg kíváncsiságból Albert Gábor adaptációját. Titokban féltem, hogy legalább annyira vontatott és – valljuk be – unalmas lesz majd, mint a könyv, de szerencsére csalódtam. Éppen kellő mértékben volt zanzásítva, lényegi részeket nem hagytak ki belőle, a cselekmény íve a rövidítés ellenére is teljesen érthető volt. A jelenetek, már amennyire a sztori engedte, pörögtek; a dinamikus beszédű, energikus hangú szereplők mellett úgy tűnt, mintha Oblomov egy másik dimenzióban élne, nem közülük való lenne. Latinovits Zoltánt ugyan soha el nem tudtam volna képzelni Goncsarov hőseként, de alakítása nagyon is meggyőző volt az ásítgatásokkal-köhécselésekkel együtt. Olyan hangon szólaltatta meg Oblomovot, hogy a felszíni monotónia, életuntságtól megfakult szavak mögött valahogy mégis ki lehetett hallani az élni akaró, tenni akaró lélek vergődését. De betegségén végül nem tudott már uralkodni: a kór, a végzetes életképtelenség megfertőzte és le is győzte. Hiába volt a felvirágoztatás reményét magán viselő birtok, hiába a szerelem szikrája, Oblomov mindennek nemet mondott. Önáltatásból, kényelemből a házvezetőnőjét vette feleségül, hajdani szép, de elhanyagolt birtokát sorsára hagyta. Kopott hálóköntösében öregedett meg, az élet pedig úgy elment mellette, hogy talán észre sem vette.
Értékelés: 4/5
Oblomov: Latinovics Zoltán
Ologa: Almási Éva
Tarantyev: Horkay János
Zakhar: Joó László
Sholcz: Gera Zoltán
Háziasszony: Temessy Hédi
Háziasszony bátyja: Deák Sándor
Szombalány: Szatmári Giza
Utolsó kommentek