Az Időfutár második évadjáról
Egy ifjúsági műsor sikerének klasszikus receptje az, ha te, a hallgató, benne vagy a történetben. Ha te vagy a főszereplő. Ha elhiszed magadról, hogy az események fősodrába kerülhetsz. Ha szerepjátékká számodra az a történet, amely egy kritikusi megközelítés szerint nem több passzív narrációs szálnál. Nem egy ifjúsági regénysorozat vált az utóbbi évtizedben világsikerré: a Harry Pottertől a Darren Shan vámpírkönyvekig vagy a magyar Szent Johanna gimiig ugyanazt a forgatókönyv-párlatot alkalmazták különböző kontextusokra: egy főhős kalandjaira, akin rajta van a világ szeme.
Az Időfutár Hannája talán szintén ilyen karakter. A háttérben összeesküvés, 200 éves jóslatok, titkos naplók, misztikus erőpróbák. A főszereplők azonban maguk a gyerekek, akik immár nem egyek a sok közül, hanem azok a karakterek, akik köré a felnőtt világ, a társadalom, vagy éppen a múlt koreográfiája rendeződik. A kiválasztott átléphet időhatárokat, naplója után kozmikus nyomozás indul. És mindemellett még ott van az a hétköznapi valóság – jelen esetben Budapest, 2012, és a Mekik, okostelefonok, sulivécében cigizések diákkorszaka –, amely az otthoni biztonságban, a megszokott anyu-kimossa-úgyis szcenáriók napi ritmusában rajzolódik ki, ahová a kalandok után izzadtan, de jóleső fáradtsággal visszatérhet a hősi kalandor. Ez a kettős egyensúly, az anyameleg és a kozmikus harcok egyenlő szintje elengedhetetlen egy ifjúsági műsorban. És, teszem halkan hozzá, lesz mindig is kihagyhatatlan kelléke bármely szélesebb közönséget megérinteni szándékozó műnek.
Az Időfutár a fent említett valamennyi kritériumot kínos odafigyeléssel teljesíti. Talán túlságosan is kínosan, és talán pont emiatt a karakterek mintha nem is élnének igazán. Felmerül a kérdés, hogy kellenek-e eredeti (és eredetiségükben esendő) szereplők egy olyan műsorba, ahol társadalmi hierarchiák és szcenáriók ábrázolása zajlik egyfajta szerepjáték formájában. Mintha a szerepek sablon-kosztümök lennének. De valahol pont ez a lényeg. Az a kislány vagy kissrác, aki odaül esténként az Időfutárhoz, maga egészíti ki ezeket a sablon-karaktereket, a maga fantáziájával lakja be a kishős-világrengés-hősimegoldás-anyuhamos cselekményívét. Ha azt látja, hogy az ő világa a kiindulópont, az ő mindennapi magyar valósága, akkor ez a magyar lány vagy fiú onnantól készen áll arra, hogy ebből a valóságból ki is lépjen.
Értékelés: 4.5/5
Írta: Tasnádi István
Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Fullajtár Andrea, Hegyi Norbert, Lázár Kati, Péterfy Bori valamint Csikmák Katalin, Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán, Prencsovszky Barna és Túry Melinda.
A felvételt Liszkai Károly készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Salamon András (2012)
A hangjáték elérhetősége a Magyar Rádió honlapján (minden hétköznap a Kossuth Rádió 19:30-as "Gyereksáv" c. rovatában.
Utolsó kommentek