Hangtér | A rádiókritikus

Tente, baba, tente. Adhattam volna ezeket a szavakat is kritikám címének!

Vasárnap hajnali egy órakor a Kossuth Rádión meghallgattam két egyiptomi novellát, amelyek az Éjszakai Rádiószínház keretein belül voltak sugározva. A két mű A királyfi és a sors valamint A két fivér című novella volt. Túl nagy különbséget nem lehetett tenni az elbeszélő költemények közé. Mindkettőben voltak csodás elemek, megjelent a hit, az uralkodó személye, mindkettőt zenék tették változatosabbá az előadást , és még sorolhatnám. Talán a legnagyobb különbséget az jelenti, hogy míg A két fivért Lukáts Andor felolvasásában hallhattuk, addig a másodikat egy női hang, Bertalan Ágnes tette különbözővé az előbbitől. Valamint az, hogy az utóbbi számottevően rövidebbre sikeredett, mint az előző.

A művek hangulata langyos, kicsit unalmas volt. Mondhatnám, hogy kifejezetten esti mese jellegű. Nem tudom, hogy szándékosan sugározták-e ebben az időpontban, de véleményem szerint, ha az alvászavarral küszködő emberek nem tudnak elaludni, én tiszta szívvel ajánlanám, hogy kapcsolják be a rádiójukat, és hallgassák meg ezt. Szerintem, ha az egy óra hosszúságú darab alatt nem tudnak elaludni, akkor rajtuk nagy valószínűséggel csak egy altató segíthet!

Nem tartom valószínűnek, hogy Turai Tamás szerkesztő- rendezőnek ez volt a célja. Talán meg szerette volna ismertetni a magyar hallgatóságot az egyiptomi népi mondavilág két remekével, azonban véleményem szerint a társadalom nagyon kis része kapható napjainkban erre a művelődési formára.

Nyugat-keleti díván (50)
Óegyiptomi novellák
A királyfi és a sors; A két fivér

Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Előadó: Bertalan Ágnes, Lukáts Andor
Szerkesztő-rendező: Turai Tamás (2003)

Az én pontszámom: 2

Fodor Tamás hangjátékának cselekménye egyszerűen összefoglalható: Pilátus és Kajafás, a két újszövetsége alak, a XXI. sz.-i Emberjogi Bíróság Ítélőszéke elé kerül – vádlottként. A sértett: a vándorfilozófus és álmodozó Jesua. A vád: etnikai tisztogatás, kisebbségek elleni diszkrimináció, genocídium, háborús bűnök. Az ügyész pedig vallat.

A hangjáték egyszerűen összefoglalható, de ez a tény jelen esetben mégsem feltételez csattanós vagy feszes dramaturgiát. A helyszín Hága, a per előterjesztése ünnepélyes és fenyegető. Történelmi korok és paradigmák összecsapására számítunk, egy kétezer éves botrány kitörését várjuk. Az emberi jogok arénájába képzelnénk magunkat, a közönség soraiból a világ minden államából összegyűlt újságírók szikrázó figyelmét éreznénk a bőrünkön. Ehelyett a hantechnika egy klausztrofób, szoba méretű térbe helyez minket, az ügyész és Pilátus dörmögő, privát beszélgetése hömpölyög hosszú perceken keresztül. Kívülről nem érkezik visszajelzés, nem halljuk a közönség morajlását, nem érezzük magunkon a világ tekintetét. Pedig a világot vélhetően nagyon is érdekelné, mit tud mondani a vádló Jesua. Egyáltalán, vádolhat-e Jesua.

A hangjáték negyedénél minden formalitás eltűnik a megszólításokból, a két férfi régi jó barátként értekezik, ezzel szerencsétlenül kiiktatva a két évezred közötti feszültséget, amely a dráma meghökkentő és abszurd világát tartaná fenn. A vallatás hamar kilyukad a két történelmi kor jogi és filozófiai összemérhetetlenségének problémájára, de ahelyett, hogy ennek tragikumát felszínre hozná a két szereplő, csak az óvatos tapogatózás béna pantomimját halljuk negyedórákon keresztül.

 A hangjáték tematikája eszembe juttatta A Mester és Margarita beágyazott evangélium-parafráziást, de ettől a flashbacktől csak még jobban elszomorodtam, mert a Pilátus az ügyész előtt a bulgakovi problémáknak csak vontatott és mesterkélt újrafogalmazását volt képes produkálni.

Értékelés: 3/5

Pilátus az ügyész előtt, avagy a birodalmi ember vallomása
Szerző: Szigethy András
Bitó László A Názáreti Izsák című esszéregénye alapján

Dramaturg: Csaba Klári
Rendező: Fodor Tamás (2005)

Pilátus az ügyész előtt a Magyar Rádió Hangtárában

        A nemzeti ünnepünk előestéjén hallgatni ezt a hangjátékot  felemelő és ünnepélyes dolog. Belegondoltam, mit jelent ma, és mit jelentett akkor, ötvenhat évvel ezelőtt, a nemzetnek és az egyénnek. Sokan sokféleképpen élték meg, és mégis minden magyar embernek ugyanazt az egyet jelentette: szabaddá lenni.

        Az '56-os forradalom és szabadságharc szinte minden pillanatát feltárta már a történelem-, politikatudomány ; számtalan könyv, tanulmány, dokumentumfilm és publikáció jelent meg az akkori események elemzéséről. Számos visszaemlékezés segít megismerni és értelmezni azt a dicsőséges, euforikus hangulatú időszakot 1956 október 23 és november 1 között, majd a szovjet terror gyorsan egymást követő eseményeit ország- és világszerte. De mindig érdekes és fontos az egyén szemszögéből látni az események alakulását, főleg, ha az egyén épp kötelező sorkatonai szolgálatot teljesít a hadseregben. Funk Miklós ebben a kritikus időszakban, 1955 és 1957 között volt katona Kaposvárott. Az 1956-os eseményeket október 24 és november 6 között naplófeljegyzéseiben örökítette meg az eseményeket úgy, ahogy ő látta, egy viszonylag elzárt közegben, mint amilyen egy laktanya közege a maga kötelezettségeivel. A hangjáték a szerző felolvasásával indul.

     Az Egy sorkatona följegyzései című hangjáték e naplónak a monológikus közlése. Az elbeszélést feszültséget keltő pergő zenei aláfestés kíséri, amely az egyes napok közötti váltást jelenti. Annak ellenére, hogy kevés dramaturgiai eszköz használatával él, mégis kíváncsivá tesz. A meghatározó, történelmi eseményeket rádióból hallott hírként, vagy a városban keringő szóbeszédként közli (vörös csillag leverése, nemzeti kokárda kitűzése, sztálin-szobor leverése, a politikai pártvezérek eltávolítása, Nagy Imre beszéde, majd a szovjet tankok bevonulása, és a forradalom leverése) , és inkább a helyben tapasztalt események sorát szemlélteti részletesen, amelyeket megélt. Világosan rajzolódik ki mindaz, ami a fővárosban, és szerte az egész országban egyszerre, egy lélegzetvételre, egy szívdobbanásra történt! Egy néhány napra, néhány pillanatra Magyarország, és az elcsatolt területek is, egy nagy organizmussá vált: a szabadságvágyat kifejező és elnyomás elleni lázadó egy testté. De mit tehet egy katona, aki józanul gondolkodik? Hogyan kell cselekednie ha parancsot és fegyvert kap? A honfitársaira, vagy a túlkapásokra hajlamos parancsnokaikra kell hogy hallgasson? Hogyan cselekszik jól?   Ezekre a kérdésekre akkor kapjuk  meg a választ, ha végighallgatjuk a magyar történelem ezen dicső napjairól és a forradalom bukásáról szóló hangjátékot, amely olyan mint egy egy órába sűrített történelemóra, a tanár pedig egy 19 éves kiskatona.

Funk József 1956 október 24. és november 6. között készült feljegyzéseit Tóth József olvasta fel.

Hangmérnök: Vancsok György

Zenei szerkesztő: Pálosi István

Szerkesztő: Balla Ferenc (1997)

A hangjáték a Magyar Rádió hangtárában meghallgatható: 

http//:hangtar.radio.hu/bartok#!#2012-10-22

Értékelés: 3/5

Az 1956-os forradalom 50. évfordulója kapcsán készült rádió-performance-ban minden van, mi szem-szájnak ingere: a Magyar Rádió, a Szabad Európa Rádió, az ORF és a BBC archívumának anyagai, személyes történetek töredékei, mai interjúk, Kertész Imre írásainak részletei, az 50-es évek slágerei, kortárs és improvizatív zenei elemek, sőt, a 2006. október 20-i rádiós történelmi emlékséta is felelevenedik.

A hangok tengerében egy női főszereplő kalauzol végig minket: egy ’56 őszén, a menekülésben született és Németországban élő magyar asszony, aki most először látogat szülőföldjére. Az ő egy napját követjük végig, vele együtt emlékezünk. A nő funkciója elég változó, alapvető feladata, a mesélés mellett néha elmélkedik, olykor beszélő tankönyvként történelmi tényeket sorol, és az is előfordul, hogy a helyszínt vázolja. Ez utóbbit sokszor teljesen feleslegesen teszi, a háttérzajok ugyanis elég egyértelműek.

Az általában szaxofonkísérettel megjelenő narrációt darabokká tördelik a visszaemlékezések és a nyomukban megelevenedő jelenetfoszlányok ’56-ról. Illetve inkább így fogalmaznék: az egymás után felsorakoztatott apró történetek közé néha-néha belopódzik Marika nevű főhősnőnk néhány gondolata. Az egymásra csúsztatott, különböző helyekről szóló hangok kavalkádja kezdetben még ötletesnek tűnik, de változatosság híján lassan unalomba csap át. Végül már csak a szájában kézigránáttal rohangáló kutya groteszk történetére, vagy a baljós hangulatú, néha futurisztikus zene egy-egy zavaróbb taktusára kapom fel a fejem. És a darab végén felbukkanó teljesen felesleges didaktikus aktuálpolitikai utalások csak tovább rontják az összképet.

Mi akar ez lenni? Ismeretterjesztés? Múltidézés? Nem sikerült rájönnöm.

Értékelés: 2/5

Álmodott az idő - Rádió-performance az 1956-os magyar forradalomról

Szerző: Iris Disse

Közreműködik:

• Marika, a szerző alteregója: Ladik Katalin
• A bemondó: Solténszky Tibor
• Valamint eredeti hangfelvételekről: Jelinek Mária, Gerlóki Judith, Altorjay Gábor, Lux Anatol, dr. Balla Bálint, Cantu Mari

Az Angol lobogó c. kisregényéből Kertész Imre olvas részletet archív hangfelvételről

Csics Gyula naplójából Bárány Bence olvas részletet

A RÁDIÓS TÖRTÉNELMI EMLÉKSÉTÁN KÖZREMŰKÖDÖTT:

Betz István, Borombovits Ágnes, Csonka Szilvia, Lajos András, Majsai Nyilas Tünde, Martinovics Dorina, Sarádi Zsolt, Telekes Péter, Tornyi Ildikó, Zöld Csaba

A BUDAPESTI VÖRÖSMARTY GIMNÁZIUM MIX DIÁKSZÍNJÁTSZÓI:

Bolygó magyari c. előadása

Zenés lélekvándorlás két tételben, keretjátékkal Arany János szövegei nyomán

Zenéjét szerezte és rendezte: Pap Gábor

Zene: Iris Disse

Szaxofon: Tóth Viktor

Bőgő, ütőhangszerek: David Höner

Csontzongora: Darvas Kristóf

Oroganakompozíció: Ligeti György

Az 50-es évek slágereit a Krétakör Színház színészei adják elő

Hangmérnök: Avar Péter

A rendező munkatársa: Roman Neumann

Rendező: Iris Disse

A Berlin-Brandenburgi Rádió Hangjáték és Feature osztályainak és a Magyar Rádió Rádiószínházának koprodukciója

Szerkesztők: Gabriele Bigott, Wolfgang Bauernfeind és Solténszky Tibor (2006

Meghallgatható a Magyar Rádió hangtárában

Nem igazán. Márha a kérdés arra vonatkozik, hogy a hallgatott darabtól kapott-e valamit a hallgató. Mert tulajdonképp egy művészi alkotás célja ez lenne. Nem?

Hogy a Nyugat-keleti díván sorozat következő része nem teljesítette ezt a kitételt, annak oka lehet, hogy eleve hajnali egyre vagy tervezve, ilyenkor pedig viszonylag kevesen ülnek élesen fülelve a rádió mellett. Cserébe lehet andalító, kis éji zenére felolvasni ezt-azt, kicsit modorosan, kicsit misztikusan, kicsit heroizálva egy-egy ismert irodalmi alkotást. Az Önélet  című összeállításban sajnos ez történik. Az alapkoncepció, miszerint négy író, költő közismert vagy kevésbé ismert curriculum vitae-jét megismertetjük a közönséggel, még nem elvetendő ötlet. Sőt. Amikor részletenként felváltva következnek az idézetek József Attilától vagy épp Füst Milántól, kezdek reménykedni: bizonyára az összevágások, zenei betétek teszik majd új értelmet adóvá a már ismert szövegeket. Még nem is hiányolom a szereplőket, „színpadiasságot”, tulajdonképpeni dramaturgiát. Elfogadom: ez egy szolidabb, felolvasásra épülő mű, de így is lehet izgalmas, gondolkodtató. Sajnos azonban az összekötő ív hiányzik, és csupán egy irodalomtankönyv melletti hangjegyzet lesz az összeállításból. Kár érte. Tanulság: aki hangjátékot is akar hallani, próbálkozzék délután. Éjszaka: aludjunk, vagy keressünk valami erre érdemesebbet az archívumban…

 1/5

Éjszakai Rádiószínház - Nyugat-keleti díván - Önélet

Nyugat-keleti díván (49)
Önélet
"Hogy volt ez lehetséges vajon, hogy valaki ebből a vörhenyes szomorúságból és tompa reménytelenségből mégiscsak fel tudott vergődni valahova? - kérdeztem magamtól - Micsoda erőfeszítés kellett ehhez, nemde! A szürke poklok legmélyét kellett ehhez megjárnia nyilván, mert másképp nem lehet. Ezt gondoltam. De aztán azt is megkérdeztem magamtól, hogy hát hova is emelkedik az ilyen? A fénybe? - Milyen fénybe? - feleltem magamnak azonnal. - Semmilyen fénybe." (Füst Milán, 1957. október)
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Szerkesztő-rendező: Turai Tamás (2003)

2012.11.04.

01:10

 A rádiójáték itt meghallgatható.

Ha nem elég lompos a farkincád, keresd fel Doktor Bökk-Szúrt, és ő seperc alatt segít rajta. Pelepali farkincája márpedig nem elég lompos, így nincs mit tenni, kés alá kell feküdnie.

Pelepali tipikus "rút kiskacsa" figura, mivel ő "csak" egy pele, a mókusok mindig csúfolják, nem tartozik sehová, ezért mindent megtesz, hogy a többi állat befogadja. A történet - bármennyire közhelyes is - rendelkezik némi potenciállal, hogy megszerettesse magát a gyerekekkel, de a hangjáték elbukik a megvalósítás során. Hiányzik a történetből az izgalom, az érzelmek, a játékosság. Nem szeretjük meg Pelepalit, nem érzünk vele együtt, nem nevetünk, nem sírunk vele. A karakterek unalmasak, a párbeszédek nyersek. A színészek teljesítményével nincs probléma, bár nem nyújtanak felejthetetlen alakítást, a probléma a forgatókönyvben gyökeredzik. Sokkal jobb lehetett volna ez a rádiójáték, ha szerethetőbb karaktereket és a gyerekek számára érthetőbb, élvezetesebb párbeszédeket kapunk. Adta volna magát néhol egy kis zene vagy ének, ez viszont teljesen kimaradt, helyette további felesleges dialógusokat hallottunk. Gyerekeket ezzel a hangjátékkal nagyon nehéz lenne lekötni, pedig elvileg nekik készült.

Nem tudjuk sajnálni a címszereplőt, mikor a pelék kitagadják maguk közül, amiért hirtelen szárnya nőtt, és nem tudunk a végén örülni, mikor a semmiből előbukkan egy mókuslány, akivel aztán megtörténik az egymásra találás és a happy end, mely után a hallgató meglepetten konstatálja, hogy máris a stáblista felolvasását hallja.

Pelepali története aranyos állatmese lehetne, de kissé jellegtelen, humortalan, hiányzik belőle a csattanó. Különösebb tanulságot sem hordoz magában, teljesen felejthető élmény. Nem tudom elképzelni, hogy bármelyik háztartásban is előforduljon, hogy a gyerkőc újrahallgatást követeljen anyucitól.

Ezért csak 2/5.

Pelepali

Gábor Éva mesejátéka
Szereposztás:
Pelepali - Pusztaszeri Kornél, Rigórikkancs - Szalay Krisztina, Doktor Bök-Szúr - Székhelyi József, Kunkorilla - Neszmélyi Magdolna, Mókusok: Kerekes József, Lukácsi József, Várhegyi Teréz, Öregtölgy - Kránitz Lajos, Agyaranka - Schubert Éva, Bendegézengúz - Hanák Dávid, Pelek bácsi - Usztics Mátyás, Peleonóra néni - Sándor Erzsi
Km. az Arany János Színház stúdiósai
A felvételt Kónya Csaba és Csonka Richárd készítette
Zenei szerkesztő: Szendrői Sándor
Dramaturg: Fenyő Katalin
Rendező: Simonyi János (1991)

Bemutatták a Kossuth Rádióban 2012. október 28-án.

Elérhető itt: http://hangtar.radio.hu/mr6#!#2012-10-28

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy  műfaj, amit úgy hívtak, ifjúsági regény. Ennek analógiájára aztán lett ifjúsági film, sőt: ifjúsági hangjáték. Csetényi Anikó: Egy kis módszertan című darabja vita nélkül ebbe a kategóriába sorolható. Hogy 1969-ben vajon szórakoztató volt-e, arról persze nem nyilatkozhatunk, de hogy működik-e ez a mai hallgató számára, az erősen kétséges.

Azt a kort írjuk, amikor a diákok még nem az okostelefonról internetezve puskáztak, amikor a szülők nem elektronikus ellenőrzőből tájékozódtak a gyerek jegyeiről és amikor nem e-mailben kellett küldeni a házi feladatot. Mert bár változott a technika, de a rossz diák megmaradt: a karakter (ma már a darab nem is) örökérvényű. A történet szerint Tomi, a rossz diák, mesél, pontosabban okítja drága barátját, hogy miként is kell fifikásan túljárni a tanárok és a szülők eszén. Persze minden trükk végül rosszul sül el, hiszen ez mégiscsak tanmese, a dolog lényege, hogy némi fordított pszichológia alapján a gyerek rájöjjön: sokkal több energia megy el fedősztorik és puskák gyártására, mintha leülne és tanulna. Szép mondanivaló ez, ráadásul kellőképp didaktikus, nehogy szegény hallgatónak gondolkodnia kelljen. Az egyetlen igazán megragadó pont a narrációs technikában a történetfűzés, hiszen a mese jelenideje Tomi és barátja beszélgetése: a főhős által meséltek válnak aztán egy-egy kidolgozott, többszereplős jelenetté. Ez a narratív keret ad lehetőséget arra, hogy sok helyszínt és szereplőt felvonultathasson a mű, mintegy apró klipek összeválogatásaként. Egyszerűségéhez hűen a darab kevés zenei vagy egyéb hangeffektet használ, egyedül a diákszínjátszókör próbáját színesíti a gyerekek éneklő kórusa, ám ez inkább visszatetsző és hosszadalmas, mintsem mulattató.

Összességében tehát pontosan azt a történetet kapjuk, amit meghallgattathatunk a mai fiatalokkal, hogy nicsak, ilyen is volt. Többnyire ugyanis csak annyit érzünk az egészből, hogy retro. S mint ilyen: bájos, mosolyogtató, ártalmatlan. Sajnos többnyire érdektelen is.

2/5

Egy kis módszertan

Vidám tanévnyitó

Írta: Csetényi Anikó

Szereposztás:
Tomi - Zeitler Zoltán, Gyuszi - Vincze Tibor, Apa - Tándor Lajos, Anya - Gurnik Ilona, Nagymama - Sándor Böske, Elárusítónő - Dömötör Erzsi, Gabi néni - Győri Ilona, Bordás tanár úr - Pagonyi János, Lukács tanár úr - Deák B. Ferenc, Hajagos Ildi - Jani Ildikó, Jóska - Tarján Péter, Saci - Fodré Erika

Szerkesztő: Derera Éva
Rendező: Csajági János (1969)

Régió Rádió, 2012. október 14. vasárnap 9:05

Kutyák, macskák, ugatás, nyávogás, vidám, gyermeki fülre komponált betétdalok, kalamajkákkal átszőtt, de természetesen happy enddel végződő vasárnapi mese: ilyen volt Csetényi Anikó gyermekhangjátéka. Nem is annyira a történet, mint inkább a színészi közreműködés vitte a prímet – a szereplők igyekeztek minél hitelesebben alakítani Hektor Rektor, Szetter Eszter, Foxi Lexi vagy Mickó karakterét, minden mondat közé mormogást, miákolást „beszúrva”. Az állatmesék kedvelőinek épp ezért igazi csemege, de aki nehezen tűri a zajos állathang-imitációkat, inkább ne hallgassa meg.

A mese egyszerű motívumokból áll. Hektor Rektor, az idős „népoktató” felkerekedik, hogy eljusson egy rangos kutyapesti sportversenyre, ahova zsűrizni hívták. Útja során találkozik egykori tanítványaival, belecsöppen nem egy családi perpatvar közepébe, ahol bölcs öregként vállalja a békebíró szerepét, kis bonyodalmakba is keveredik, majd jótevői megsegítik. Végül, e számos epizód és – ha úgy tetszik – próbatétel után kutyafuttában megérkezik Kutyapestre. Annyira siet (lohol), hogy őt magát is a futóverseny egyik indulójának nézik és győztesként ünneplik.

A mese vége kicsit kaotikusra sikerült, az események olyan gyorsan játszódnak le, hogy szinte összefüggéstelennek tűnnek. Magát a történetet, annak ellenére, hogy a szokásos mesesablon mintájára készült, egyedivé tették a téma sajátosságainak kijátszásával: tele van beszélő nevekkel, az állatvilágra hajazó gegekkel, allúziókkal, amiken, ha „leesnek”, jót mosolygunk és értékeljük a szerző fantáziáját és kreativitását. Ennek másik oldala, hogy ami a felnőtt(ebb) hallgatóság számára érthető és nevettető poén, az óvodásoknak-kisiskolásoknak (akiknek tulajdonképpen készült ez a mese) nem biztos, hogy az. A másik problémás elem a műfaji sajátosságból, az állatmese sajátosságából ered. Az utánzás tudniillik olyan élethűre sikerült, hogy az első öt perc után úgy éreztem: a hangszórón keresztül egy állatfarm zenebonáját hallgatom.  

Hektor Rektor Kutyapesten

Csetényi Anikó mesejátéka
Zenéjét szerezte és szintetizátoron közreműködik: Presser Gábor
Szereposztás:
Hektor Rektor - Haumann Péter, Szetter Eszter - Igó Éva, Szetter nagyi - Tanay Bella, Puli Pali - Szilágyi Tibor, Puli Lali - Hegedűs D. Géza, Vezérürü - Rudolf Péter, Foxi Lexi - Méhes László, Foxiné - Kútvölgyi Erzsébet, Cirmosné - Hernádi Judit, Fickó - Kaszás Attila, Mickó - Pápay Erika, Főkomondor - Borbély László, Riporterek - Földi Attila és Török László
A felvételt Kiss István, Liszkai Károly és Gera Csilla készítette
Zenei szerkesztő: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Szebényi Cecília
Rendező: Tasnádi Márton (1990)

Az analfabéta

Lehet-e élettörténetet méretes bakugrásokkal összefoglalni úgy, hogy a végére összeálljon egy emberi jellem? A válasz valószínűleg igen, viszont egy jó adag írói és dramaturgiai bravúrra van hozzá szükség, amelyek nem minden esetben találkoznak.  Agota Kristof önéletrajzi monológja egészen a gyermeki tudat bukfenceinél kezdődik. Számba véve többek közt a mesemondás élményét, az olvasás örömét, majd a titkos napló írását, vagy éppen a rögtönzött színjátékok rendezését. A mű feléig egészen úgy tűnik, mintha a betűkkel, szavakkal való játék, azaz az írás és olvasás köré fonódna az írónő élettörténete. Ezzel a vonalvezetéssel még párhuzamban is állna a cím, ám amikor a novellisztikus történetmesélés átugrik pár évet és 1956 novemberében, az osztrák határon álló huszonegynéhány éves édesanya mellett találom magam, a kép kissé összezavarodik. Innentől kezdve egészen borús, keserű hangulatban zajlanak az események, holott a fiatal lány ezután lesz írónővé. A kezdeti könnyed hangsúly abszolút melankolikussá változik, lassan és vontatottan hangzanak el a mondatok egymás után. A mű végére úgy áll össze az írónő élete, mint egy kirakós darabjai, amelyből épphogy csak néhány szem hiányzik. A hiányzó részek valószínűleg az időben való kissé eltúlzott ugrásokkal és a hangulat változásának nem eléggé egységes képével együtt okoznak hiányérzetet. A történések között a drámaiságnak általában megfelelő zenei betétek kapnak helyet, amelyek olykor még a szövegbe is belefolynak, de van, hogy csak egy-két ütemnyi hallatszik belőlük.  Az átvezetések eltérő hossza miatt előfordult, hogy hiányérzetem támadt, mintha nem lett volna elég idő a gondolatmenet váltására, de olyan is volt, hogy megkérdőjeleződött bennem a túlzott jelentősége. És hogy a végére kiderült-e, hogy miért analfabéta egy magyar származású, előbb Ausztriába, majd Franciaországba menekült írónő? A technikai hiányosságok és kétértelműségek útvesztőiből kikeveredve, azt mondhatom, hogy igen.

(Értékelés:3/5)

Az analfabéta - Agota Kristof önéletrajzi írásai Petőcz András fordításában.
Az írónő szerepében Borbás Gabi.
Közreműködött: Boldog Gábor, Egri Kati, Galkó Balázs, Gerő Bence, Láng Balázs, Martin Márta, Málnai Zsuzsa
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Littman Tamás
Rádióra alkalmazta és rendezte: Lehoczky Orsolya (2012)
A műsort az MTVA megbízásából a Kaneta Produkció készítette a Croatica Stúdióban 2012-ben.

A hangjáték a Kossuth Rádió archívumában meghallgatható

Vasárnap délután egy kedves kis történethez lehetett szerencsém a Rádió hallgatójaként. Délután 13 órakor sugározták a Gücülke című hangjátékot, melyet Bálint Ágnes meséje nyomán Turai Tamás írt.

Egy gyermekek számára ideális időpontban volt hallható ez a kellemesen szórakoztató kis mese, melynek főhősei az állatok voltak. A történet középpontjában egy kiscica áll (Gücülke, a vörösbundás cica), aki elhagyva régi otthonát új barátot keres, és így talál rá Sündörgő Sünre és Félfülű Nyúlra, akik segítenek neki új otthont lelni. A nyúl egy csárdatulajdonos, ahol munkát és menedéket kap Gücülke, míg a sün egy aranytüskékkel rendelkező kis állat, akivel közeli barátságba kerül. Egy új állatka érkezésével azonban mindketten bajba kerülnek…..

A mesében részt vevő állatok kiváló szinkronhangokat kaptak. Olyan hangok szerepelnek itt mint Eszenyi Enikő, Stohl András, Balázsovits Edit vagy éppen László Zsolt. Beszédeikkel, és állatutánzó hangjukkal olyan élővé teremtik a művet, mintha ott lennénk mi is a csárdában, és a szomszédos székről hallgatnánk párbeszédüket. A szobámban ülve könnyen elképzeltem miként is ihatja meg a kis süni a borocskáját a fa asztalka mellett.

A párbeszédek alatt és közben kellemes, különböző stílusú zenéket hallhatunk, amelyek jól tükrözik a mese hangulatát. A barátságos kis történet zenéje segíti a művet abban, hogy elkerülje az esetlegesen unalmasra sikeredett párbeszédeket.

Az általam hallgatott mese csupán az első rész volt a három felvonásos előadásból. A történet első egysége egy tanulságos résszel zárult, mely intő példa lehet mindenki számára. Ezáltal is tanítva valamit a gyermekünknek. Azonban hogy mi volt ez, és hogy mi következik ezután, arra sajnos nem tudok választ adni. Ahhoz Önök szükségesek……

Bálint Ágnes meséje nyomán írta: Turai Tamás
Szereplők:
Gücülke, a vörösbundás cica - Eszenyi Enikő, Sündörgő Sün - Stohl András, Nyaraló Nyúl - Balázsovits Edit, Félfülű Nyúl - László Zsolt, valamint Grillusz Dorka, Haumann Petra, Holl János, Hullan Zsuzsa, Kálid Artúr, Lévai Viktória, Szirtes Balázs és Túróczi Éva
Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Marschall Éva
Rendező: Alföldi Róbert (1998)