Hangtér | A rádiókritikus

         A mesét általában mindenki szereti, gyerek és felnőtt egyaránt. A gyerek azért, mert szívesen azonosul a főhőssel, a mesében minden csoda megtörténik, a jó elnyeri méltó jutalmát, és megbűnhődik a gonosz. A felnőtt azért, mert igazoltnak látja addig elsajátított normarendszerét, és mert rájön, hogy a mesében valójában sok   életszerű elem van,és hogy az emberi célok, vágyak a mesehősökével szinte azonosak.

         Ezért ültem le én is nagy érdeklődéssel meghallgatni Bálint Ágnes Göcülke című mesejátékának első részét, mert engem mindig is elvarázsolt a mesék világa. A kezdeti érzés, hogy egy klasszikus állatmesét fogok hallani az erősről és a gyengéről, a történetben való előrehaladással megváltozott,mert valójában ez mai modern történet, emberi vágyakról, érzésekről, küzdelmekről, a barátságról, állatszereplők által életre keltve.A címszereplő egy vörös cica, a hű barátja lesz egy sünnek, majd feltűnnek még nyulak, és egyéb kedves figurák.  Ez benne a meseszerű. Az állatoknak vicces neveik vannak, játékosak, szórakoztatóak, de emögött a látszat mögött mély és komoly konfliktusok húzódnak: problémáikat tekintve nagyon is hasonlítanak a mai kor emberére (elidegenedés, magányosság, szeretetéhség, önbizalomhiány). A szituációkat is az élet szüli, ezekkel a helyzetekkel találkozunk nap mint nap: elmenekülés egy rideg családból, alkoholizmus, semmittevés, cselszövés, ármánykodás... Ezek a negatív jellegzetességek, de - mint a mesében - ugyanakkor jelen van a barátság, a szeretni vágyás, a gondoskodás a másik iránt,a küzdeni akarás a szeretett személy megmentése érdekében.Ez az igazi varázslat ebben a történetben is, akárcsak az életben. Ez ad erőt a harcaink megvívásához, a kitartáshoz. Alapvető és örök morális kérdéseket feszeget a mesejáték, és hogy a vége mi lesz, ahhoz a rádió elé kell ülnie a kedves érdeklődőnek, még két elkövetkező vasárnap,mert a mese még két részen át folytatódik. http//:hangtar.radio/mr6#!#2012-10-21

        A történet dramaturgiailag izgalmasan felépített, kedves humorú, dinamikus. A folytonosságot finoman szakítja félbe a néhol a vidám, üde ritmusú, néhol pedig a melankolikus lassú  zene, ami nem csak a jelenetváltásokat, de a szereplők hangulatait is érzékelteti. A meseszerű történetbe rejtett mély mondanivaló  bizonyára mindannyiunk számára tartogat tanulságokat, s a  párhuzamokat a mese és saját életünk között érzékelni fogjuk.

Meghallgatható a Magyar Rádió hangtárában 

Szereposztás:

Gücülke - Eszenyi Enikő, Sündörgő sün - Stohl András, Nyaralő Nyúl - Balázsovits Edit, Félfülű Nyúl - László Zsolt, továbbá: Grillusz Dorka, Haumann Petra, Holl János, Hullan Zsuzsa, Kálid Artúr, Lévai ViktóriaSzirtes Balázs, Túróczi Éva

Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet, A hangfelvételt készÍtette: Borlai Kinga, Kultsár István

Dramaturg: Marschall Éva

Rendezte: Alföldi Róbert (1998)

2012.10.21., 13.00

A Biblia

Első ízben társadalom és korszak-kép egy ellentmondásos időszakából a Magyar történelemnek. A több szempontból megtévesztő cím néhány perc hallgatás után már el oszlatja kételyeinket, nem egy vallásos, isteni áhitattal átitatott darabról van szó. Persze aki ezt várná tőle az hoppon marad. Éppen ellenkezőleg, egy meghatározó, morál vesztett, diktatórikus korszakba, a Rákosi korszakba csöppenünk, mely annak ellenére egyből érezhető, hogy a hangjáték kortárs szerzemény.  

Szomorú és vidám emlékezések egy ifjú fiútól, első tapasztalatairól a nagybetűs életről, melyben mindenki egy kicsit magára ismerhet - magam is örömmel nosztalgiáztam azokon az időkön amikor még este az ágyban fekve minden neszre felfigyelve merengtem, és képzeltem el magamnak a világot. Főhősünk, Gyurika a nagypolgári lét nehézségeit, könnyelmeit tárja fel előttünk, az igazságosság-hazugság kényes kérdéskörére felfűzve, központi szerepet adva ezzel a gyermeklélek boncolgatásának. Ebben a viszonylatban ismét párhuzamokat véltem felfedezni magammal, és biztos vagyok benne, hogy aki meghallgatja, tapasztalni fog magán hasonló mentális-lelki emlékezés-hullámokat.

A kifinomult leírások, részletekbe menő jelentek illetve a dramaturg megoldása, hogy a narrátor - aki maga az emlékező - idősebb, és fiatal hangon is megszólal visszaadja a könyv olvasásának élményét és megkönnyíti számunkra a vizualizációt. Zavaró elemektől mentes, bársonyos és éles hangeffektek választják el a részeket, melyek segítik a felkészülést a következő jelenetekhez, ugyanis ismétlődő elemkről van szó.

Maga a biblia nem elméletileg, hanem fizikailag kap helyet a műben, de mivel szerepe kulcsmomentum a hangjáték dramaturgiájában, erről többet majd hallgatás közben tudhattok meg!

5 / 3.5

____________________________

Nádas Péter kisregényét rádióra alkalmazta: Turai Tamás

Szereplők:
Elbeszélő: Gálffi László, Fiú: Szabó Olivér, Éva: Timon Martina, Apa: Znamenák István, Anya: Pelsőczy Réka, Szidike: Wéber Kata, Nagymama: Molnár Piroska, Fiatalasszony: Pálmai Anna, Éva apja: Vinnai András.

A rendező munkatársa: Kálmán János
A felvételt Tánczos Tamás készítette
Zenéjét szerezte: Tallér Zsófi
Dramaturg: Turai Tamás
Rendezte: Gothár Péter (2009)

A hangjáték meghallgatható a Kossuth Rádió hangtárjában

Ladik Katalinból három van. Egy üvegezőnő, egy művésznő és egy szerkesztőnő, akiket névazonosságuk miatt a hivatalok rendre összetévesztenek, így kapcsolatba lépnek egymással. De valójában a három nő a szerző, Ladik Katalin három életszakaszának megfeleltethető énje. Kár, hogy erre csak a hangjáték alapjául szolgáló regény fülszövegéből jöttem rá.

A három párhuzamos élettörténetet egyre nehezebb követni. A nők közötti határok bizonytalanabbá válnak, ahogy egymás életét kezdik élni. Végül az alakok teljesen egymásba olvadnak. Ennek dramaturgiai megoldása figyelemreméltó: a darab utolsó néhány percében a három hang kánonban mondja ugyanazt a szöveget, a szólamok cserélődnek, mindig másikuk lép elő szólistává.

A nőalakok megkülönböztetését nehezítette, hogy a három hang meglehetősen hasonlított egymásra. Sokszor csak sejtésem volt róla, éppen kit hallok, biztosra csak akkor mehettem, ha az aktuális megszólalóra jellemző helyszínen jártunk, például színházban, vagy szerkesztőségben. A megértést hátráltatták a látszólag semmihez sem kapcsolható szürreális jelenetek és a mellékszereplők tömkelegének hirtelen felbukkanásai.

A rádiójáték nem áll meg a saját lábán. Nekem csupán kusza összevisszaságnak tűnt a mű, és minden erőmmel azért küzdöttem, hogy az elhullajtott történetdarabkákat összerakjam valamiféle egésszé. A sok kérdőjelre Ladik Katalin munkásságának megismerése adott választ. Már nem zavaró tényezőként jelent meg a hangjáték sajátos felépítése, hangulata, zenéje. A kusza összevisszaság ugyan kusza összevisszaság maradt, de legalább megértettem a célját. Olyan a darab, mint egy modern festmény, amelyet csak hosszas boncolgatás után lehet befogadni.

Értékelés: 3/5

Ladik Katalin: Élhetek az arcodon? – bevezetés Ladik Katalin magánmitológiájába

Szereplők: Üvegezőnő – Kiss Mari, Művésznő – Ónodi Eszter, Szerkesztőnő – Takács Katalin, Ladik Katalin (saját maga) – Ladik Katalin, A férj – Vallai Péter, Matkovics – Hegedűs D. Géza, Szerb hangja – Brenner Zoltán, Kinga – Bartsch Kata, Janja – Kecskés Karina, Tiszt – Viczei Zsolt, Szentjóby – Thúróczy Szabolcs, Tricepsz – Lantos László, Juszuf, úgy is mint Farokember – Keszég László, Charles Bukowski – Dr. Máriás Béla, Műsorvezető – Mészáros Béla, Az ügyelő szerepében – Herczeg Tamás

Zene: The Pastorz. Az együttes tagjai: Hevesi Nándor, Pórteleki Áron, Kovács „Royal” Ferenc és Kiss Árpád

Ószláv ének: Brenner Zoltán

A felvételt Liszkai Károly és Tánczos Tamás készítette.

Ladik Katalin azonos című regényes élettörténetét rádióra alkalmazta: Lőkös Ildikó

Dramaturg: Cseicsner Otília

Rendezte: Szilágyi Kornél.

Készült a Magyar Rádió 20-as stúdiójában, 2012-ben.

Meghallgatható a Magyar Rádió hangtárában

„Hogyan küszöbölhetjük ki eredményesen a tanulást szeptembertől júniusig?” Talán a legtöbb diák fejében ez a gondolat motoszkál, mikor megszólal a szeptemberi csengő, azonban legtöbbjük számára mindössze egy költői kérdés marad, melyet nehéz, vagy talán lehetetlen megválaszolni.

A számtalan tanuló közt Gyuszi is keresi a választ erre a kérdésre. Az élő válasz nem más, mint Tomi. A kettejük beszélgetésére épülő hangjátékból megannyi hasznos módszert megtudhatnak azok, akik bármit megtennének azért, hogy mindössze napi tíz perc tanulás elegendő legyen a tanév elvégzéséhez. De valóban hasznosak ezek a módszerek? Nem kerül-e több időbe és energiába a megvalósításuk, mint maga a tanulás? Elég-e csak a módszer alkalmazása, vagy szükséges némi szerencse is ahhoz, hogy működjön? Vajon a hangjáték meghallgatása után melyik módszer mellett döntenek majd a diákok?

Számomra szórakoztató, bár különösebb mondanivaló nélküli volt ez az ifjúsági hangjáték. A különböző módszerek elhangzása után sokszor magamra, sokszor pedig régi osztálytársakra ismertem rá. Biztosan mindenkinek volt egy osztálytársa, aki folyton hiányzott a dolgozatoknál, aki mindig valamely eseményre hivatkozva próbálta elhitetni a tanárral, hogy neki tényleg nem volt ideje tanulni. Biztosan mindenki tudja milyen érzés, mikor a megírt puskát nem tudta a dolgozathoz felhasználni. Biztosan mindenki füllentett már egy-egy jegyről otthon, mikor a szülők érdeklődtek. Egy-egy módszer egy-egy tanuló specialitása. Viszont mi történik, ha az összes módszert egyetlen diák alkalmazza? Túlélheti így a tanévet anélkül, hogy megbukna? Tomi megtette. Tomi túlélte?

Értékelés: 2/5

Egy kis módszertan (Vidám tanévnyitó)

Írta: Csetényi Anikó

Szereposztás:
Tomi - Zeitler Zoltán, Gyuszi - Vincze Tibor, Apa - Tándor Lajos, Anya - Gurnik Ilona, Nagymama - Sándor Böske, Elárusítónő - Dömötör Erzsi, Gabi néni - Győri Ilona, Bordás tanár úr - Pagonyi János, Lukács tanár úr - Deák B. Ferenc, Hajagos Ildi - Jani Ildikó, Jóska - Tarján Péter, Saci - Fodré Erika

Szerkesztő: Derera Éva

Rendező: Csajági János (1969)

Elhangzott: Régió Rádió, 2012. október 14. vasárnap 9:05

Velimir Hlebnyikov - Zangezi

"Képzelet sem éri utol a zajló életet."

A Zangezi hallgatása közben végig az járt a fejemben, hogy ez a hangjáték tökéletesen megmagyarázza azt, hogy miért nem hallgat több ember rádiójátékot, ezért antihangjátéknak neveztem el. Az embernek az elején az az érzése, hogy talán nemsokára eljön a megvilágosodás pillanata, amikor megérti, hogy kik is a megszólaló szereplők, hogy miről is beszélgetnek, és hogy összességében mit is szeretne ez a hangjáték - pontosabban Velimir Hlebnyikov poémája - mondani nekünk. Ez a pillanat azonban soha nem jön el, a történet (már ha nevezhető annak) csak tovább bonyolódik, a hallgató pedig egyre jobban elveszti a fonalat, majd - valószínűleg - kikapcsolja a rádiót. Ha mégis kitart, és végighallgatja ezt a végtelen poémát, megtudja, hogy a háború futurista, elvont ábrázolását hallja, melyben megszemélyesedik az ész, a bú, a kacaj és más fogalmak, akik a mai fül számára értelmetlenül zagyválnak életről, halálról, háborúról.

Hlebnyikov művét nem áll szándékomban kritizálni, olvasva azt valószínűleg több esélye és ideje van az olvasónak arra, hogy át tudja gondolni a mögöttes mondanivalót, ez a mű azonban borzalmas alapanyag rádiójátékra alkalmazáshoz. Valószínűleg még a legedzettebb hallgatók sem tudják azonnal felfogni a szürrealista mondatokat, melyek sortűzként követik egymást. A történelmi vonatkozások, a háború elvont, szimbolista, groteszk ábrázolása a mai átlagos hallgató számára semmilyen aktualitással nem bír, így valószínűleg a tetszését sem fogja elnyerni.

Lehetetlent nem ismerő, mindenre elszánt rádiójátékhallgatók számára is - ha mégis belevágná valaki a fejszéjét - mindenképpen több hallgatás szükséges az értelmezéshez. Aki csak most ízlelgeti a műfajt, annak ez a hangjáték szinte biztosan elveszi a kedvét a további rádiójátékoktól.

1/5

Velimir Hlebnyikov poémáját - Szilágyi Ákos fordításában - rádióra alkalmazta: Varga Viktor 
Szereposztás: Zangezi: Máté Gábor 
Km: Bajcsay Mária, Borbás Gabi, Dózsa László, Huszár László, Kubik Anna, Lippai László, Pregitzer Fruzsina, Raksányi Gellért, Sörös Sándor, Vajda László, Vallai Péter 
Zenei munkatárs: Molnár András 
Szerkesztő: Bottlik Sándor 
Rendező: Magos György (1989)

A hangjáték meghallgatható: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-10-13

Az irodalmi művek hangjáték-adaptációja rendszerint magában hordozza annak veszélyét, hogy egy sok olvasati szinten bejárható műalkotásnak csak egyetlen oldala érvényesül – mégpedig többnyire a párbeszédek és belső monológok segítségével elbeszélt szüzsé olcsó szkriptté való átirataként. Jó esetben a hangjáték dramaturgiája és audiális eszköztára képes belesűríteni az olvasati szinteket egyetlen lineáris elbeszélőmódba. Még jobb esetben egyetlen kidomborított szál fókuszpontba való helyezése szavatolja a kiválaszott nézőpont hitelét.

Szabó Magda Katalin utcája hálás darabnak tűnik a hangjáték műfaja számára: a narrátor belső hangja koordinálja szinte a teljes művet, párbeszédek, vallomások, súgdolózások szövik át vagy alkotják magát a cselekményt. A regény eredetijének varázsa mégis abban áll, hogy ez a privát nézőpont képes egy generáció, sőt, több generáció közös hangjává válni. A Katalin utca mindenki utcája, az évtizedekig egymás mellett és egymásban élő generációké, és az eredeti Katalin utcát megtapasztalni már nem tudó, emlékező, emberöltők után visszatérni vágyó nemzedékeké is. Persze, mi is az eredeti Katalin utca? Az együttélő, idegen generációk tere, vagy a leszármazottak sorsának tengelyében értelmezhető múlt képzete? És ez a képzet valóságos Katalin utcára vonatkozik, vagy csak a múlt romjain fellelt kis igazságok és ítéletek párbeszédbe állítása és a múltba vetített vektoriális meghosszabbítása?

Siklós Olga hangjátéka ezekre a kérdésekre nem hogy nem ad választ, de az emberi sorsok Szabó Magda-sugallta ciklikusságának felismerése sem nyilvánvaló. A férfi főhős Bálint körül összpontosuló szerelmek évtizedeken végigívelő drámája önmagában súlyos és kellő mélységű, de semmi nem indokolja, minek feleleveníteni mindezt hosszú évtizedek távlatából? A hangjáték jelenkorában játszódó hisztérikus drámát nem alapozza meg a generációs sorsok súlya, amint összefonódnak és egymás számára színfalakként léteznek a Katalin utca mítikus horizontján. Az eredeti mű kulcsfontosságú kifejezése pedig, a bűn, amely a múlt bejárását lehetetleníti el, nem a szerelmes Blanka vívódásának párlataként tudatosodik, hanem a sors kiszámíthatatlanságára vonatkozik valamiféle szerencsétlen magyarázkodásként.

 Értékelés: 2/5

HangJátékTér, Bartók Rádió. Október 8, hétfő, 21:54.

Katalin Utca

Szabó Magda regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Siklós Olga

Dramaturg: Szebényi Cecília (1987)

A Katalin utca a Magyar Rádió Hangtárában

„Verje meg az Isten azt a mostohát,

Aki feltalálta a fegyvert és csatát..."

Így énekelt mosogatás közben az öregasszony, akinek háborúk szabdalták fel az életét. Ebben az egyetlen strófában minden keseredettsége, sorsának minden töréspontja benne volt: a világháborúk, fronton elveszített fia, egy emberöltőn át marakodó lányai és halott férje, akit képtelen volt elengedni.

A háttértörténet megértéséhez egyrészt anya-lánya dialógusokon, másrészt az öregasszony mélázó, monologizált visszaemlékezésén keresztül vezet az út. Ha – képletes értelemben – cikkelyeire oszthatnánk a Szabó Magda által írt kerek, egybefüggő hangjátékot, azt találnánk: a nyitó- és zárójelenet a cselekmény jelenidejében játszódik, ebbe a keretbe ékelve pedig monologizált visszaemlékezést, illetve megelevenített múltbeli epizódokat – családi veszekedéseket – hallunk. Az a kevéske zenei aláfestés, amit a rendező beépített a játékba, ezeket a drámai családi jeleneteket kísérik. Az iszonyú feszültséget így nemcsak a szereplők pattogó, szikrázó félmondatai, de a halk szimfonikus zenekar és az üstdob fojtott hangjai is megjelenítik.

A gyengülő látású, már-már félvak öregasszony rutinszerű, mégis suta mozdulatai nyomán megcsörrennek a villák, kések és kibontakozik egy széthullt család vázlatos története. Mindenből öt volt – kezdődik az emlékezés. Egy Ágotának, egy Gittukának, egy Andriskának, egy Gusztinak, az ő drága férjének és egy neki. Aztán a fiú elestével valami megszakadt közöttük, benne. Mert hát hiába kötöttek békét a hatalmasok – ha színleg is – egymással, az anyai szív sosem bocsát. Ilyet meg nem bocsát. Ágota férjhez ment, Guszti halála után pedig az öregasszony Gittuval maradt. Azóta csendes a ház, mióta a két lány végérvényesen, halálosan összeveszett. Azóta csak titokban látogathatott a másik lányhoz, azóta imádkozott a Jóistenhez, hogy hozzon nekik békét. Azóta csak Gusztival tudott őszintén beszélgetni – Gusztival, aki, úgy hiszi, halála után is vele maradt. „Én nem tudom, hogy a halottak miért értik jobban az életet, mint az élők?"

A Békekötés az anyai szív gyötrelmeiről szól. „Nem szeret. Ezt mondta mindegyik a másikról. Hogy nem is szeret engem. Borzasztó volt, Guszti! Hogy is hihettem volna el akármelyikükről is, hogy nem szeretik az anyjukat?" Aztán egy napon, amikor Ágota Gittu hívására megjelent a házban, mégis megoldódni látszott minden. Az öregasszonynak fogalma sem lehetett arról, mi van a békekötés cukormáza alatt – ez a hallgató számára is csak az utolsó jelenetekben derül ki, egészen addig tart a megtévesztő játék nevetgéléssel, gramofonozással, zongorázással... Egy kihallgatott beszélgetés árulta el, mi hozta össze a testvéreket hosszú évek óta. Az öregasszony – talán daganat miatt, erre csak utalás hangzik el – rövidesen meg fog vakulni. A hangjáték dramaturgiai tetőpontja ekkor következik: a két lány egymással beszélget, s újra összevesznek: melyikük vállalja hamarosan magatehetetlenné váló anyjuk gondozását? Anyjuk közben a szobaajtó résénél hallgatózik, a három nő szavai összefonódnak. Ági és Gittu végül döntenek: minthogy egyikük életvitelébe sem illeszthető be a vak, beteg öregasszony gondozása, anyjukat intézetbe küldik.

Az utolsó szavak elhangzása után a hallgatókban nem véletlenül merülhet fel a kérdés: mi a helyes út, vajon milyen léptéket diktálnak a társadalmi és milyet a morális elvárások? A hangjátékot meghallgatva természetes szimpátia és együttérzés foghatja el a hallgatókat az esendő, boldogtalan, nyugalmat kereső öregasszony iránt. De vajon, ha rajtuk állna, hogyan döntenének?

Békekötés

Szerző: Szabó Magda
Szerkesztő: Gál István
Dramaturg: Kopányi György
Szereplők:
Az öregasszony - Bulla Elma, Gittu - Bánky
Zsuzsa, Ágota - Gordon Zsuzsa, Guszti, halott
férje - Horváth Jenő, Feri, a veje - Gelley Kornél
Rendező: Varga Géza (1965)

Milyen sok mindenre jók a zenék......

És milyen különbözőek! Számtalan fajtájából válogathat az ember kénye-kedve szerint. Lehet az rock, punk, klasszikus, blues, jazz, pop, vagy még sorolhatnánk szinte másnap reggelig, olyan sokszínűek. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni valami nagyon fontos dologról a zene vonatkozásában: különböző zenék, különböző stílusokhoz, témákhoz jók. Nem lehet rock zenét a templomban játszani, vagy éppen az egyházi kórus előadásában felvett hanganyagot leadni csúcsidőben, Magyarország első számú rádiócsatornáján.

Valami hasonló furcsa érzésem támadt akkor is, amikor meghallgattam vasárnap hajnali egykor, a La vita Nuova ( Az új élet) című műsort a Kossuth Rádió sugárzása jóvoltából. A közel egy órás darab, mely Turai Tamás és Hortobágyi László jóvoltából születhetett meg felváltva szórakoztatta a hallgatókat zenével és költészettel. Költészetről beszélek, ugyanis nem kisebb költők műveibe kaphattunk betekintést, mint a Divina Commedia, vagyis az Isteni színjáték halhatatlan olasz szerzője, Dante Alighieri, vagy az egyik leghíresebb hazai költőnk Kosztolányi Dezső. Az ő pátoszi hangvételű műveik -melyek a világvége, a szerelem, a semmiség, a halandóság kérdéseit feszegették- alatt- és között is eltérő stílusú zenék tarkították a darab sokszínűségét. A keleties hatású zene keretbe foglalta az egy órás előadást, és szinte elrepítette a rádió túlsó oldalán lévő hallgatót az egykori Bizánci Birodalom háremeibe. Találkozhattunk továbbá emelkedett hangvételű egyházi énekekkel, lágy, vonósok( ha nem csal a fülem, akkor nagybőgősök) által játszott klasszikus darabokkal, középkori hangulatot idéző harsona és dob párosítással, melyek ugyancsak olyan finoman szóltak, hogy szinte gondtalannak érezte magát az ember. Ehhez kiválóan passzoltak az előadók, vagyis Fekete Ernő és Vallai Péter, akik pazar előadásmódjukkal ugyancsak hozzájárultak a mű magasztos hangvételéhez.

Azaz, a majdnem magasztos hangvételhez. Ugyanis számomra érthetetlen módon a költeményeket olyan elektronikus, progresszív zenék szaggatták szét, melyek olyan messze álltak számomra a rádiójáték témájától mint Makó Jeruzsálemtől. Teljesen kizökkentettek ezek a zakatolós hangok a beleélt-átélt előadásból. Minden egyes mű elején vissza kellett hangolódnom, hogy utána újra kiessek a versek által nyújtott hangulatból. De minden egyes mű elején vissza tudtam hangolódni, mert szerencsére az ember diadalmaskodott a gép felett, vagyis az előadók ellensúlyozni tudták a gépies zene által kreált diszharmóniát.

Azonban felvetődik a kérdés: mi lett volna, ha......

Rendező:Turai Tamás

Szerkesztő:Turai Tamás

Zenei szerkesztő: Hortobágyi László

Felolvasók: Fekete Ernő és Vallai Péter

Ki vetít kinek? És a "vetítés" mennyire értelmezhető? A nézőpont nagyon fontos, ahonnan rálátunk a világra, de legalább annyira fontos az, hogy értelmezzük amit látunk. Valami ilyesmi jutott eszembe, mikor meghallgattam a Vámos Miklós Főmozi című egyfelvonásos prózája alapján készült rádiójátékot. 

A darab dramaturgiája dialógusra épül, két ember találkozik, beszélget, -  előbb elbeszélnek egymás mellett - majd lassan kibontakozik a szituáció: ez a két, látszólag idegen ember egy bizonyos Miklóska bácsikán keresztül   mégis kapcsolódik egymáshoz. Az egyik a rokona, a másik a barátja, szobatársa . Az elején azt gondoljuk, ez utóbbi az orvosa, mert így mutatkozik be. A történet végén kiderül csak ki, hogy a keresett rokon valójában már nem is él, és az álorvos pedig egy gyógykezelés alatt álló betegtárs,  egy megzavarodott mozigépész, aki a saját fejében újraéli az összes mozifilmet.Egyedül csak ő mutat őszinte sajnálatot az elhunyt iránt, hisz ő ismerte igazán, vele töltötte élete utolsó időszakát. Az igazsággal való szembesülés a hangjáték dramaturgiai csúcspontja: lelepleződik az álorvos, a mélyen gyászoló rokont meg tulajdonképpen semmi nem kötötte Miklóska bácsihoz. A kérdés: kinek nagyobb hát a vesztesége? 

A különféle mozifilmek zenéinek váltakozása szemlélteti a hangkép váltásokat, vagyis az időben való előrehaladást. A zenei váltás a hangjáték monoton hangulatát is oldja némiképp: a Volt egyszer egy vadnyugat, a Keresztapa , a Sose halunk meg filmek zenéi, és még számos kísérőzene hallható a darabban. A két szereplő párbeszéde sokszor vontatott, csapongó, látszólag olyan dolgokról beszélnek, amelyek nem illeszkednek a beszélgetés-folyamba, nehézkesen bontakozik ki a szituáció. De aztán egyre inkább kivilágosodik a kép, és a lassan kialakuló problémahelyzet elér a kulminációhoz. A figurák megszemélyesítése a két színművész számára igazi színészi feladat: a karakterekből kihozni a legjobbat (Garas Dezső alakítja a mozigépészt, Sinkó László a látogatót). Az ő  hiteles alakításuk teszi izgalmassá a kissé érthetetlenül kibontakozó történetet, és tartja ébren a hallgató figyelmét. Eközben valahonnan mélyről előkúszik egy kérdés, amelyen érdemes elgondolkodni: mit értünk meg és mit értékelünk a felénk sugárzott "vetítésekből", a bolondok őszinteségét, vagy a normálisak képmutatását?

Főmozi

Vámos Miklós hangjátéka

Szereplők: Garas Dezső és Sinkó László

Zenei munkatárs: Takáts György

Dramaturg: Bardos Pál (1997)

A felvételt Liszkai Károly és Komesz Zsolt készítette

Rendezte: Gábor László István

Mondhatnánk, ez egy szokványos történet, de korántsem az! Különlegessé teszi a szerző által létrehozott mesevilág és a valóság összemosása: váltakoznak, vagy épp együtt vannak jelen a csodás, valószerűtlen elemek, mint a három nyúl sorsa (közülük is a legkülönlegesebbé, Fülöpé, aki hárfán játszik) és a történelem (a háború utáni évek zűrzavara, romeltakarítás, puskaropogás). Egyszerre tárul elénk a szereplők jellemén keresztül a háború utáni idők korképe: Bábika elkeseredése, panaszai, egészséges életösztöne; Babszi naiv lénye, szerelme a fiú iránt, majd öngyilkossági kísérlete; édesapja ügyeskedései; Pepita túlélésért vívott harca. Az egyéni vívódások  magát a társadalmi átalakulást szemléltetik érzékletesen: az új rendbe való beilleszkedés nehézségeit, a régi élet feladását, az átalakulás folyamatát érezhetjük ezekből a jelenetekből. Mindezt egy szerelmes zenész szemén át láttatja  a szerző, de olyan bájjal, humorral, hogy még az elborzasztó jelenetek is kedvesnek tűnnek.

A Határ Győző Pepitó és Pepita című regénye alapján készült hangjáték érzékletesen alkalmazza a műfaj kínálta lehetőségeket: huszonöt hangképben ismerkedhetünk a történettel, amelyben megfelelő akusztikai jelenségek segítik a hallgatót a cselekményben való eligazodásban. A hangjáték külön értékét adja, hogy a kiváló színészi gárda mellett, akik életre keltik a szereplőket, a narrátor maga a szerző, Határ Győző. Kivételes élmény hallgatni, ahogy az egyes részeknél mély átéléssel, néhol meg meghatódva eleveníti fel "teremtményei" életét, tetteit, érzéseit.

A dialógusok kifejezőek, élethűek, dinamikusak. A történet a férfi-női párbeszédek révén bontakozik ki. A főhős ugyan Pepito, - rajta keresztül kerülünk kapcsolatba a többi szereplővel - de a meghatározó személyiség a történetben Pepita, aki csapongó érzéseivel, hangulataival, emlékeivel, vágyaival kihatással van a főhős tetteire, viselkedésére, sorsára. Ez a kapcsolat hasonlít a korszakra, amelyben járunk: épp oly kiszámíthatatlan, kegyetlen és elutasító, mint a történet végén maga Pepita. 

Az emlékképek egy regényből tehát egy visszaemlékezés egy korszakra, melynek borzalmait úgy feledteti a szerző, hogy játékossá teszi.A hangjáték eredetisége, nyelvi stílusa egyedi. A történet végén az a benyomása támad a hallgatónak, mintha a  főhős egy kicsit a szerző ifjúkori énjéből fakadna: felidézi a szenvedélyt, az emlékeket  valakiről, aki végül elfelejti, és még a nevére sem emlékszik. 

Szereposztás: Pepito - Csányi Sándor, Pepita - Bánsági Ildikó, Bábika - Lázár Kati, Fuvolás Babszi - Hámor Gabi, A nagy Jankóviusz - Szacsvay László, Anyóka - Molnár Piroska, Az utászok hadnagya Mészáros Béla

Muzsikusok: Darvas Ferenc és Gáspár Gyula     Zenei szerkesztő: Molnár András

Dramaturg: Varga Viktor (2004)   

Rendező: Máté Gábor

A felvételt borlai Kinga és Kulcsár Péter készítette

Értékelés: 3/5