Hangtér | A rádiókritikus

Adott egy nő és egy férfi. A férfi az éjszaka közepén érkezik a nő lakásába; csak beszélgetni. Egy bűnügyről. Arthur Miller drámája egy bonyolult kapcsolatot bogozgat, pont azért, hogy bebizonyítsa: kibogozhatatlan. Egy magándetektív be akarja bizonyítani egy öt évvel ezelőtt gyilkosságért elítélt ügyfele ártatlanságát, melyhez a kulcs egy Angela nevű prostituált lehetne. A siker érdekében Tom korábban szeretője is lett Angelának. Bár ez a viszony sosem tereli el figyelmét alapvető céljáról, elvégre Angela az egyetlen lehetősége, azért a nő jelent számára valamit. A viharos életű, skizofrén Angela azonban nem meri kiadni a titkot, részben mert fél a bosszútól, részben mert attól tart, Tom végleg elhagyná - igazából azt szeretné, ha a férfi, a titokról lemondva, csakis önmagáért lenne vele.

Maga a hangjáték végtelenül egyszerű: a felvezető és lezáró zenétől, valamint néhány stilizált zajtól eltekintve csak a két szereplőt halljuk, nagyon tisztán és nagyon közelről; nincs megszakítás és zavaró tényező, ami elvonná a figyelmet a párbeszédből kibontakozó történetről. De a darabnak szüksége is van erre az intim környezetre. A dráma egy színházterem minden alapzajától mentesen tárulhat elénk, a közeli hangok pedig majdhogynem premierplánként működnek: azt is megmutatják, ami a legutolsó sorból talán már nem látszana.

Angela lassan, kínlódva fedi fel az ügy részleteit, a történetből és a szereplők közti különös viszonyból áradó feszültség pedig fenntartja a hallgató figyelmét. A színészi játék is meggyőző, Básti Juli végletekig elmenő alakítását ellensúlyozza Hegedűs D. Géza visszafogottabb, de határozott fellépése. A hangjáték bennem mégis űrt hagyott maga után. Athur Miller annyira bőségesen adagolja a krimit, hogy az ember a végén igényelné a szálak egyértelmű elvarrását. Ennek hiányában nekem a végkifejlet furcsán zavaros volt, a két szereplő kapcsolatának megoldása pedig időközben érdektelenné vált.

Értékelés: 3.5/5

Szerelmi történet féle

Arthur Miller jelenetének rádióváltozata

Fordította: Vajda Miklós

Rádióra alkalmazta: Sumonyi Papp Zoltán

Szereplők: Angela - Básti Juli, Tom - Hegedűs D. Géza

A hangfelvételt Kosárszky Péter és Kulcsár Péter készítette

Zenei munkatárs: Takáts György

Dramaturg: Bárdos Pál

Rendező: Varga Géza (1994)

Meghallgatható a Magyar Rádió hangtárában

Mi is lenne alkalmasabb idő egy hangjáték meghallgatásához, mint amikor az ember lánya kipingálja magát és bepakol a bőröndbe? A vonat indulásáig még pont belefér.

Már az első pillanatokban nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem egy könnyed, vidám darabbal van dolgom. Mikor a főszereplők megszólaltak, akkor viszont elmosolyodtam, hiszen Szakácsi Sándor és Kaszás Attila ismerős hangját hallottam. Újszállási Lajos ál-dokumentumjátéka ékes bizonyítéka annak, hogy Magyarországon is készülnek igényes, kiváló rádiójátékok. Rögtön érezhető, hogy abszolút kortárs darabról van szó, a történet lényege azonban csak lassan bontakozik ki előttünk, a végére hagyva a nagy csattanót, mely óriási erővel csap le ránk, megdöbbentve a hallgatót.

Az ezerkilencszázhetvenes évek elején járunk, a vietnámi háború idején, főszereplőink pedig Garami Ferenc gépesített lövészhadnagy és Tóth Tihamér főhadnagy, akik nagyon jó barátok. Az első néhány bevezetőjelenet után rögtön egy lövészgyakorlatra igyekező repülőgépen találjuk magunkat, ahol már egyre izgalmasabbá válik a történet. Végig lebeg a levegőben a tragédia, hiszen háborús sztoriról van szó, és a baljós zene sem erősíti meg a happy endbe vetett harmatgyenge hitünket.

Hiába készültem fel minden rosszra, az utolsó 10-15 percet tátott szájjal hallgattam végig, megfeledkezve minden másról, annyira sikerült meglepniük a készítőknek. Nem lövöm le a lényeget, de aki szereti a háborús, történelmi fikciókat a szinte már kötelező, nyálas szerelmi szál nélkül is, az nem fog csalódni ebben a hangjátékban. Bennem mély nyomot hagyott.

Mondanom sem kell, hogy a vonatot lekéstem.

5/5

A Garami-Dosszié

Újszállási Lajos ál-dokumentumjátéka
Szereposztás:
Garami Ferenc gépesített lövészhadnagy – Szakácsi Sándor
Tóth Tihamér főhadnagy – Kaszás Attila
Km. Barabás Kiss Zoltán, Batyuskov Szergej, Borbiczky Ferenc, Bordi András, Dévai Balázs, Fesztbaum Béla, kardos Róbert, Koleszár Bazil Péter, Láng Balázs, Nagy Ervin, Simon György, Soós Edit, Szalóczy Pál, Szatmári Attila, Tarján Péter, Tóth József, Varga Károly
A felvételt Comides Tamás és Váli Mariann készítette
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Dramaturg: Csaba Klári
Rendező: Markovits Ferenc (2003)

Elhangzott a Kossuth Rádióban, 2012. november 17-én.

Meghallgatható itt: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-17

Írta: Janik Regina

A döntés mindig nehéz. A hangjáték alaptétele szerint csak az uralkodó és az alattvaló lehet szabad ember. A főszereplő döntött. Az alattvaló életét kell élnie. Úgy alkalmazkodik ehhez a szerephez, hogy megpróbálja elhitetni magával, ő tényleg ezt akarta. Neki tényleg így a legjobb. Példákat hoz saját életéből, melyek a múlt epizódjaiként épülnek be a jelen monológjába. Ezen példákon keresztül fokozatosan ismerhetjük meg a főszereplőt. Aztán beépülnek a volt felesége és gyermeke által elmondott epizódok is. Mégsem kapunk egyértelmű képet: nem rajzolódik ki pontosan, hogy eme karakter pozitív, vagy negatív figura. Ő saját magát pozitívként látja, élete jeleneteit pozitívan értékeli: ő büszke arra, hogy önmegtartóztató tud lenni, neki tiszta a lelkiismerete, ő hősies, jószívű. Azonban ezt mind csak elhiteti magával. Próbál kapaszkodót keresni, valamiben való hitet, az önmagában való hitet, amivel könnyebb elviselnie az alattvaló szerepét. Mit is tesz az alattvaló? Csak azt, amit parancsolnak neki. Minden tette mások tette. Teszi a dolgát, nincs felelőssége. Ő csak zárójelben létezik, elvegyül a tömegben. Hiszen az a szabad ember, aki nem lóg ki a sorból, az a szabad ember, akinek nem kell döntéseket hozni… „Az alattvaló a saját alattvalója.”

 A hangjáték tulajdonképpen egy megcsömörlött ember lélekrajza. Nincs cselekmény, egy állapotot ír le a darab.  A szöveg sokszor művészi hasonlatokat tartalmaz, melyek miatt néha nehéz követni az adott metaforát. Nehezíti a megértést továbbá a főszereplő, Jordán Tamás játéka, sokszor nem érthetően mondja ki a szavakat, maszatosan beszél. A zenei aláfestés, a színészek játéka, valamint bizonyos szavak használata bizarr hangulatot nyújt, mely engem elborzasztott. A hangjáték meghallgatása után azonban sok kérdésre nem kaptam választ. Milyen lehet az a társadalom, amelyben egy ember ilyes fajta szabadságra vágyik, ahol a felelősség elkerülése a legfontosabb? Vagy csak gyávaságát magyarázza? Élet ez?!

Értékelés: 3/5

Elhangzott a Kossuth Rádióban, 2012. november 3-án.

Meghallgatható: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-03

A döntés
Eörsi István hangjátéka
Szereplők:
Alattvaló - Jordán Tamás, Asszony - Csákányi Eszter, Fiú - Kovács Péter
Technikai munkatárs: Kosárszky Péter és Pápay Monika
Zeneszerző: Binder Károly
Zenei rendező: Veress Jolán
Dramaturg: Solténszky Tibor
Rendező: Surányi András (1990)

Molnár Ferenc: Menyegző

Esküvő, hozomány, szerelem, szégyen, érzelmek és érdekek. Alapvetően ezzel a pár szóval lehetne bemutatni Molnár Ferenc jelenetének hangjáték változatát. Egy kocsmáros fia, és egy kereskedő lánya kelnek egybe, de a középpontban nem ők állnak, hanem a hozományért küzdő apósok. Az egyik apa nem akar fizetni, a másik követeli a jussát: udvariaskodnak, érvelnek, elérzékenyülnek, még könnyek is folynak, végül a menyasszony apja fizet. Közben persze kisebb- nagyobb bonyodalmak is felmerülnek, például, hogy a vőlegény öngyilkosságot kísérelt meg, amikor eltiltották szíve hölgyétől, vagy, hogy ennek a tiltásnak az oka, hogy az ara eltitkolt kisfia.

A jelenet kedves, humoros, nem különösebben katartikus. A hangok, és a színészi alakítások mesteriek, az apák mesterkedései megmosolyogtatóak, a vőlegény és a menyasszony háttér történetei - melyeket kedves szüleik előszeretettel használnak érvnek a pénz birtoklása érdekében - olyan ál-drámaiak, hogy már nevetségesek. Ez a rejtett humor jellemzi az egész jelenetet, egy kis irónia, egy kis ügyeskedés, ugratás. Ráadásul az apák színészei nem csak a karakter alakítása közben játszanak, hanem maguk a karakterek is megjátsszák magukat egymás előtt, amit a színészek szintén eljátszanak. Ez a játékosság teszi a művet olyan könnyen lenyelhetővé, olyan kedveskedőssé. Somolygunk rajta, elnevetgélünk, de a történetnek több mondanivalója nincsen, szűk fél órás kellemes szórakozás. És hát minden jó, ha a vége jó.

A Menyegző nyugodt, régies, bájos, humoros, mégis közepes.

Ezért is adnék neki ötből csak három "és fél" csillagot.  5/3,5

Menyegző

Szerző: Molnár Ferenc
Szereplők: Kállai Ferenc, Szabó Éva, Szerednyei Béla, Garas Dezső, Schubert Éva, Ábrahám Edit, Egri Kati, Réti Andrea
Szerkesztő: Bárdos Pál
Rendező: Hegyi Árpád Jutocsa (1986)

Bemutatták a Kossuth Rádióban 2012. október 21-én.

Elérhető itt: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-10-21

Frappáns, figyelemfelkeltő cím, ehhez illő beköszöntő zene, és egy név, mely kapásból háromszor is elhangzik: Esterházy Péter. Külön érdekesség tehát, hogy az író szerepet kap a darabban, sőt saját szerepét önmaga jeleníti meg. Ez talán még hatásosabb lett volna, ha rá tudok jönni, hogy melyik szerep, illetve melyik hang az íróé, ezt azonban a második rész végére is csak erősen gyanítottam. Ahogy az egész történetet, és a cselekményt is. A szereplők feltűnnek, majd eltűnnek, számomra teljesen összefüggéstelenül, és ha fel is teszem, hogy az egésznek kellett legyen valami mondanivalója, mégsem tudnám megfogalmazni, mi volna ez a lényeg, mi az a téma, amiért az egész hangjáték megszületett.

Annyi biztos, hogy Joseph Haydn a főszereplő, azaz fő téma, vagy fogalom, akit, amit a darab körbejár. Egy drámában jelenik meg („színház a színházban”), melynek instrukcióit mindig más szereplő adja. Találkozunk Haydn édesanyjával, egy Angyalnak nevezett valakivel, egy frenológus házaspárral, egy herceggel, kinek Haydn dolgozik, egy énekesnővel, egy inassal, sőt még Mozarttal is. No meg, ahogyan említettem, Esterházy Péterrel. Hogy a szereplők milyen kapcsolatban állnak egymással még követhető, cselekedeteikben és a történetben azonban nincsen sok logika. Persze ez a kuszaság is megfelelő lenne mélyebb gondolatok megjelenítéséhez, ha volnának. A karakterek nem egyszer önálló életre kelnek, beszólogatnak, trágárkodnak, ahogy ez egy modern műhöz illik. És itt sejlik fel az alapötlet: helyezzünk egy klasszikus történetet, egy klasszikus korból jelen környezetbe. Haydn korát az őt alakító Benedek Miklós jellegzetes hangja, és beszédstílusa jeleníti meg, valamint a komolyzenei betétek. Kortársainkat pedig leginkább Angyalban és Haydn édesanyjában ismerhetjük fel. Legalább ez érthető.

Egy bécsi klasszikusról szóló hangjáték lejátszása a zene világnapján szinte magától értetődő, mégis, talán jobb lett volna, ha ebben a két órában Haydn zenéjét hallgathatjuk.

Egy ötös skálán kettesre értékelném (2/5). 

Harminchárom változat Haydn-koponyára 1-2. rész

Esterházy Péter hangjátéka

Elhangzott a Bartók Rádión 2012. október 1.

Szereposztás:
Haydn: Benedek Miklós
Angyal: Ilyés Róbert
Herceg: Kálid Artúr
Haydn anyja: Lázár Kati
Rosenbaum, frenológus: Kardos Róbert
Therese, a felesége: Parti Nóra
Polzelli, énekesnő: Réti Adrienn
Antonio, a férje: Gados Béla
Bernhard, inas: Dévai Balázs
Mozart: Telekes Péter
Az éj királynője: Kolonits Klára.
Az énekesnők: Dobos Kata, Farsang Emese, Gavaldi Vivien, Kovács Zsuzsanna, Mórocz Adrienn és Tóth Zsófia.
Esterházy Péter szerepében: Esterházy Péter
Zenéjét Joseph Haydn, Wolfgang Amadeus Mozart és Esterházy Pál témáinak felhasználásával Dinyés Dániel írta.
A zenekar tagjai:
Berán Gábor, Bizják Gábor, Bokor Pál, Csoma Ágnes, Horváth Béla, Rácz József, Takács Ákos és Tömösközi László.
Vezényel: Dinyés Dániel
Rádióra alkalmazta: Szabó Borbála
A felvételt Buczkó Gábor és Kulcsár Péter készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János.
Dramaturg: Turai Tamás
Rendezte: Göttinger Pál (2012)

Az ősbemutató a Bárka Színházban volt 2009. december 18-án.

A rádióváltozat 2012-ben készült.

Elérhető: http://hangtar.radio.hu/bartok#!#2012-10-1

Kurt Vonnegut abszurd párpercesei olvasva talán szórakoztatóak, élvezhetőek, mindenesetre hangjáték-verzióba átkonvertálva épp az ellenkezőjéről győződhettem meg. A túlvilági riportok füzéréből összeállított játék kiindulása inkább bizarr, mint érdekes: Vonnegut egy patológus(?), Dr. Kevorkian segítségével időnként átlátogat a másvilágra, hogy híres és kevésbé híres néhaiakat interjúvoljon meg egy újság számára. Történik mindez a „halálteremben”, klinikai halál mesterséges előidézésével. Mivel pokol nem létezik, a riporter útja egyenesen a Mennyországba vezet egy hosszú, kék folyosón át, aminek a drapériáját – regényes módon – álmokból szőtték. A hangjáték nem dolgozza fel az összes találkozást-beszélgetést, amit az eredeti mű tartalmaz, de ez nem feltétlenül baj, hiszen a bemutatott 13 szösszenet is épp elég vérszegényre sikeredett. Hallhatunk többek között arról, hogyan dühöng Isaac Newton amiatt, hogy nem ő talált fel mindent Pascal, Darwin és Einstein előtt, hogyan káromkodik nyomdafestéket nem tűrően Martin Luther King gyilkosa, hogyan szörnyülködik Shakespeare Vonnegut indianapolisi dialektusán. A legképtelenebb fikció azt vizionálta, hogy Adolf Hitler a túlvilágon kesereg és az utókor bocsánatáért könyörög. A hangjátékot az a mozzanat zárta le, hogy kiderült: Kevorkian doktort többszörös gyilkosság vádjával perbe fogták, így riporterünk túlvilági kalandozásai is véget értek.

Mindent egybevetve: a játéknak imitt-amott sikerült ugyan kiemelnie a groteszket, az abszurditást – ezt a helyzetekhez nem illő, számtalan műfajból válogatott zenei betétekkel is igyekeztek hangsúlyozni -, de leginkább mégis a morbiditást. Talán ez volt az oka, hogy én mint hallgató már az első percektől kezdve kellemetlenül éreztem magam. Hiányoltam a dialógusokat is, sajnos számomra túl monoton volt az egyetlen színészi hang, amitől egyszemélyes felolvasóest-jellege is lett a játéknak. Nem jött át. 

Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Kevorkian!
Fordította: Hideg János
Az író hangja - Vallai Péter
A felvételt Kosárszky Péter és Tánczos Tamás
készítette
Zenei munkatárs: Kakó Gyula
Szerkesztő-rendező: Dániel Ferenc (2001)

A hetente meghallgatható hangjátéksorozat címe hagy némi magyarázni valót, hiszen utal, azaz konkrétan megegyezik Goethe , A Nyugat-Kelet díván című verseskötetével. Goethe kötete verseket tartalmazott az életéről és fontos szakaszairól és egy értelmező utószót. Az következő idézet tökéletesen szemlélteti Goethe látásmódját: „Életünk, csakúgy mint az egész, melynek részei vagyunk, megfoghatatlan módon tevődik össze szabadságból és szükségszerűségből. Akarásunk előre jelzi azt, amit minden körülmények között tenni fogunk”. Goethe megelégelve az akkori hatalmi politikát és háborukat lélekben átköltözik és a mesés keletre teszi át székhelyét, innen ered a Kelet-Nyugat díván elnevezés. A hangjáték hasonló koncepciót sugall. Babits Mihály és Hajas Tibor verseket hallhatunk felváltva, amely az emberi életről, a születéstől kezdve a szabadságon át egészen a halálig összefoglalja az emberi létezést. A mű tulajdonképpen, hasonlóan Goethe verseskötetéhez, egyfajta önéletrajz is lehetne, ami mindenkire ráillik.. Hiszen mindenki elgondolkodott már az elmúláson, a helyes út megtalálásán, a szabadságkeresésen stb.. Mégis a fő mondani valója az, hogy mindig kérdőjelezzük meg önmagunkat, ne legyünk saját magunk manökenjei, ne legyünk önmagunk sztenderdjei, hiszen a teljes függetlenségünket csak így tudjuk elnyerni. A hangjáték vége körülbelül a háromnegyedénél éri el a drámai csúcspontját. Lassú szívdobogás a háttérben, és egy hang, a saját lelkiismeretünk hangja megszólítja a hallgatót, ezzel teremtve személyes kapcsolatot . "Jól ismersz, túlságosan is jól", Dőlj hátra, engedd el magad, így akarlak." A feszültséget az egyre erősödő, gyorsabb szívdobogás teremti meg, majd folytatja: "Gyötörjelek vagy inkább simogassalak?"  Ezután áll össze a kép. A lelkiismeretnek kell lennie annak, ami megkérdőjelez, aminek az evidenciát is bizonytalanná kell tennie, ami segít az embernek az önmegvalósításban. Ezt követően ismét Babits és Hajas Tibor verseit hallhatjuk. A versek mintegy körítésként szolgáltak a lelkiismeret megszólalásához. Az 1 órás hangjátékban csupán 5perc volt az, amely az érdeklődést felkelti. Ez volt az a bizonyos Goethe-féle utószó, amely mindenre magyarázatot adott.

Értékelés 5/2

Nyugat-keleti díván - Ne mondj le semmiről!

2012. október 14

Elmondja: Vallai Péter,Zsótér Sándor

Zenei szerkesztő: Hortobágyi László

Szerkesztő: Turai Tamás

Rendező: Turai Tamás (2003)

Több kérdés is felmerült bennem már azelőtt, hogy meghallgattam volna a Régió Rádió október 28-án, 1 órakor sugárzott Gücülke című hangjáték második részét. Mivel a Gücülke első részét nem hallottam, nem tudtam mire számítsak a hangjáték során, lesz-e rövid bevezetés az előző rész tartalmába, vagy „in medias res” folytatódik ahol abbahagyták. Szerencsére, vagy talán annyira mégsem, de 1 perc alatt gyorsan elhadarták az előző rész főbb történéseit. Az emlékeztető annyi információt, nevet, tulajdonságot, történetet tartalmazott, hogy a hangjáték tényleges kezdetekor még az információkat próbáltam feldolgozni. Bár sok kérdésre nem kaptam választ az összefoglalóból, nagyjából körvonalazódott a történet.

 Gücülke, a főhős, a vörös kismacska egy csárdában dolgozik, ahol megismeri Naplopó Sündörgőt, akivel rögtön legjobb barátok lesznek. A sünnek színtiszta arany tüskék vannak a fején, amire sok szereplő foga fáj a mesejátékban. A bonyodalom akkor kezd kibontakozni, amikor belép a képbe Nyaraló Nyúl, aki ravaszságának és aljasságának köszönhetően hatalmába keríti a sünt.

A stílusát tekintve, ha a célközönséget a gyerekek jelentik, akkor a stílus megfelelő, viszont, ha nem kizárólag a gyerekeknek készült, akkor akad némi fenntartásom a hangjátékkal kapcsolatban. Nekem túlságosan mesterkélt lett az összhatás. Annak ellenére, hogy a színészeknek az állatok hangját kell utánozni, illetve a legjellemzőbb tulajdonságait bemutatni, nekem egyszerre sok volt és túljátszott. Zavaró volt Gücülke már-már dobhártyát szaggató nyávogása minden megszólalásánál, zavart a sündisznó kutyára emlékeztető folytonos szimatolása és szuszogása. Valószínűleg, a hat éveseknek ez nem tűnik fel, mert kifejezetten ezeket a „túljátszásokat” élvezik, és ezt teszi számukra lehetővé, hogy az állatok ember közelibbek és szerethetőbbek legyenek. Azonban egy felnőtt szerintem nem tud elvonatkoztatni attól, hogy amit hall az nem az állatok, hanem a színészek hangja. Ezért eltérő vélemények lehetnek a hangjátékról, főleg a gyermekek és a felnőttek között.

Összegezve egy szórakoztató, bár nem túl sokat mondó meséről van szó, ahol a színészek hangja tökéletesen passzol az általuk alakított karakterekhez. A színészi alakításnak és a történet könnyedségének köszönhetően a Gücülke egy gyorsan megszerethető hangjáték a gyermekek számára.

Értékelés: 5/3

Bálint Ágnes meséje nyomán írta: Turai Tamás

Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet

Dramaturg: Marschall Éva

Rendező: Alföldi Róbert (1998)

Pipi néni, csipcsirip…!

A cím alapján egy mulatságos, beszélő háziállatok közt zajló perpatvart képzeltem magam elé az elkövetkező bő fél órára, egyértelműen naiv módon. Ehhez képest ugyanis, mintha egy ópiummámorban rögzített mozgókép elevenedett volna meg előttem.

Egy mesejátékról nem mondhatom negatívumként, hogy infantilis, mert ez talán a műfaji adottságokból adódóan elfogadható. Ugyanakkor attól még, hogy gyerekeknek készül egy darab, nem feltétlenül kell a delíriumos aláfestő zenében csiripelő, repülő medvékig elmenni.

A kezdeti hangulatomat megalapozta az első 15 perc, aminek végére kezdtem kapizsgálni, hogy tulajdonképpen mi is történik és a szereplők kik is lennének. Az így kialakult kép gyakorlatilag a mű második feléig kísért, méghozzá  négy medve és egy medvedoktor személyében. Pipi néni alakja, mondhatni, kaméleonként alakult ki lelki szemeim előtt. Kedves öreg néni víziójaként indult, akiből kedves vak öreg néni lett, majd elnyerte végleges formáját egy vak veréb alakjában.

Ezen a ponton még adtam egy esélyt a történetnek, amikor azonban a valami csoda folytán repülő és erre felettébb rácsodálkozó medvék ujjongását hallgattam hosszú perceken keresztül, végleg lemondtam a gyerekkoromat idéző mesevilág újratapasztalásáról. Igaz, hogy nem volt annyira nagyon régen, de akkor azért tartalmas és vidám meséket néztünk, hallgattunk. Egy mesejátékban pedig a barátságos, sokszor szórakoztató figuráknak mondanivalója is volt, nem pedig egymás szájából elharapva a szót, fél mondatokban beszélgettek. Az élményt tetézi még az is, hogy Pipi néni siratójának is nevezhetnénk tulajdonképpen a sztorit.

Egyszóval, értem én, hogy haladni kell a korral és, hogy lépést kell tartani a fiatalok ízlésével, de azért az értelem talán még nem veszett ki az utóbbi évtizedek gyermekeiből sem. Lehet egy mesejáték tartalmas is, miközben mondanivalót hordoz, nem feltétlenül a cél nélkül összefűzött mondatok és az értelmezést nehezítő, gyors szóváltások teszik szórakoztatóvá. A néninek nevezett vak veréb és a medve barátai tehát egy másféle narratívában lehet, hogy népszerűbb csapatot alkottak volna.

(Értékelés: 1/5)

Tandori Dezső hangjátéka
Zenéjét szerezte: Hornyák György
Szereposztás:
A doktor - Képessy József, Lapos - Harkányi Endre, Barnabás - Vallai Péter, Ábrándos - Venczel Vera, Záróra - Bencze Ilona
A felvételt Liszkai Károly, Cornides Tamás és Gera Csilla készítette
Zenei munkatárs: Horkai Rózsa
Dramaturg: Szabó Éva
Rendező: Pós Sándor (1988)

Elhangzott: 2012.november 4. 9:05 Régió Rádió

A hangjáték meghallgatható a Magyar Rádió Hangtárában