Hangtér | A rádiókritikus

Szoftpornóval átitatott éjjeli duruzsulás altatónak – röviden így lehetne megfogalmazni az éppeni díván-epizódot. Ismerve a sorozat koncepcióját, már meg sem lepődünk, nem csalódunk az elvárásainkban, azok ugyanis nem voltak. A Nyugat-keleti díván, már beláttuk,  nem az, ami: nem rádiójáték, sokkal inkább hangoskönyv. Annak persze egészen ügyes, jól elhelyezett felcsendülő dallamok a szólót olvasók egy-egy sora mellett. Mindössze ennyi a dramaturgia. Nem ördöngösség, nem is borzasztó, márha nem várunk hangjátékot. De miért is várnánk hajnali egykor... Mély és nehezen követhető, labirintusszerűen elaltató szöveget kapunk, Szentkuthy Prae-jét, éjjeli bagoly legyen a talpán, aki fel is fogja, amit hall. Arra talán persze jó, hogy kedvet kapjon a hallgató ahhoz, hogy nappal is találkozzék a szöveggel. Meg, amint már mondtam, altatónak...

Prae
"Nem ezt; nem ezt! Minden gondolat, minden igazság csak egy semleges vakfal, gátló tejüveg és értelmetlen választóréteg T. két szomjazott és hajszolt "valósága" között: élete és álmai között.
Ha ennek az egész iratnak Prae a címe: szól-e hát a Prae arról, amiről akar? Nem. Meg se közelíti önmagát. Ugyanaz történik itt, mint az aggályosan gyónóknál: ahogy kiejtik a bűn nevét, helyét, számát, rögtön hazugságnak érzik, mert oly szokatlan az "igazság" korlátolt légköre az "élet" végtelenre feszült semmije után." (Szentkuthy Miklós: Prae, 1934)

2/5

Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Szerkesztő-rendező: Turai Tamás (2003)

Kossuth Rádió, 2012. 12. 09. 1:05

Elérhető a Magyar Rádió Hangtárában.

Eleve van némi szkepticizmus: magyar tudományos-fantasztikus (ismertebb nevén scifi) ifjúsági hangjátéksorozat. Hümmögünk. Hát hogyne, biztos jó, mondjuk. (Biztos borzalmas, gondoljuk.) Aztán belehallgatunk…

A főcímzenénél igazolva érezzük magunkat: ha nem lenne lelkierő, bizonyára azonnal átkapcsolom a rádiót. De szerencse, hogy van, ugyanis a kezdeti ijedelem után szép lassan minden szkeptikus hümmögés, meglepett és elismerő hümmögéssé válik. A történet, ugyan az első évad szükséges információi hiányozhatnak a frissen becsatlakozott hallgatónak, szeptemberben folytatódik, Hanna már a múltban, barátai pedig a nyomokat keresik, amit hagyhatott. A rövid, pörgős, jól elhelyezett cliffhangerekkel ellátott részek jó ütemben követik egymást, alig várjuk a holnapot. A mesét persze mesének kell venni, ne nevessük ki a jakobinusokat meg a szabadkőműveseket összekombináló történelmi rejtély, magyar Da Vinci-kód sztorit, hiszen kedvesen van tálalva, és legfőképp nem veszi ő sem túl komolyan magát. A megvalósítás pedig határozottan profi: a dramaturgia abszolút kiaknázza a hangjáték adta lehetőségeket. A hangeffektek, a különböző torzítások (telefon, stb.), a narrátorok váltása ügyesen navigál minket tér és idő (jelen esetben évszázadok) között. A gyerekek pedig mind jól eltalált karakterek, csupán az hibádzik, hogy idősebbnek tűnnek koruknál – a játszódó eseményeket ugyanis valóban elég nehéz elképzelni egy általános iskolában: sokkal inkábba a gimnáziumban lenne a helye.

Mindezen túl, szerencsére, minden kezdeti szkepticizmusunk oda, sőt még kíváncsian várjuk a következő részeket is. Csak időzítsünk jól, hogy lekéshessük a főcímdalt…

5/5

Írta: Tasnádi István
Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Fullajtár Andrea, Hegyi Norbert, Lázár Kati, Péterfy Bori valamint Csikmák Katalin, Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán, Prencsovszky Barna és Túry Melinda.
A felvételt Liszkai Károly készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Salamon András (2012)

A hangjáték megtalálható a Magyar Rádió honlapján (minden hétköznap a Kossuth Rádió 19:30-as "Gyereksáv" c. rovatában és az idofutar.radio.hu-n.

Az Időfutár második évadjáról 

Egy ifjúsági műsor sikerének klasszikus receptje az, ha te, a hallgató, benne vagy a történetben. Ha te vagy a főszereplő. Ha elhiszed magadról, hogy az események fősodrába kerülhetsz. Ha szerepjátékká számodra az a történet, amely egy kritikusi megközelítés szerint nem több passzív narrációs szálnál. Nem egy ifjúsági regénysorozat vált az utóbbi évtizedben világsikerré: a Harry Pottertől a Darren Shan vámpírkönyvekig vagy a magyar Szent Johanna gimiig ugyanazt a forgatókönyv-párlatot alkalmazták különböző kontextusokra: egy főhős kalandjaira, akin rajta van a világ szeme.

Az Időfutár Hannája talán szintén ilyen karakter. A háttérben összeesküvés, 200 éves jóslatok, titkos naplók, misztikus erőpróbák. A főszereplők azonban maguk a gyerekek, akik immár nem egyek a sok közül, hanem azok a karakterek, akik köré a felnőtt világ, a társadalom, vagy éppen a múlt koreográfiája rendeződik. A kiválasztott átléphet időhatárokat, naplója után kozmikus nyomozás indul. És mindemellett még ott van az a hétköznapi valóság – jelen esetben Budapest, 2012, és a Mekik, okostelefonok, sulivécében cigizések diákkorszaka –, amely az otthoni biztonságban, a megszokott anyu-kimossa-úgyis szcenáriók napi ritmusában rajzolódik ki, ahová a kalandok után izzadtan, de jóleső fáradtsággal visszatérhet a hősi kalandor. Ez a kettős egyensúly, az anyameleg és a kozmikus harcok egyenlő szintje elengedhetetlen egy ifjúsági műsorban. És, teszem halkan hozzá, lesz mindig is kihagyhatatlan kelléke bármely szélesebb közönséget megérinteni szándékozó műnek.

 Az Időfutár a fent említett valamennyi kritériumot kínos odafigyeléssel teljesíti. Talán túlságosan is kínosan, és talán pont emiatt a karakterek mintha nem is élnének igazán. Felmerül a kérdés, hogy kellenek-e eredeti (és eredetiségükben esendő) szereplők egy olyan műsorba, ahol társadalmi hierarchiák és szcenáriók ábrázolása zajlik egyfajta szerepjáték formájában. Mintha a szerepek sablon-kosztümök lennének. De valahol pont ez a lényeg. Az a kislány vagy kissrác, aki odaül esténként az Időfutárhoz, maga egészíti ki ezeket a sablon-karaktereket, a maga fantáziájával lakja be a kishős-világrengés-hősimegoldás-anyuhamos cselekményívét. Ha azt látja, hogy az ő világa a kiindulópont, az ő mindennapi magyar valósága, akkor ez a magyar lány vagy fiú onnantól készen áll arra, hogy ebből a valóságból ki is lépjen.

Értékelés: 4.5/5

Írta: Tasnádi István
Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Fullajtár Andrea, Hegyi Norbert, Lázár Kati, Péterfy Bori valamint Csikmák Katalin, Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán, Prencsovszky Barna és Túry Melinda.
A felvételt Liszkai Károly készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Palotás Ágnes
Rendező: Salamon András (2012)

A hangjáték elérhetősége a Magyar Rádió honlapján (minden hétköznap a Kossuth Rádió 19:30-as "Gyereksáv" c. rovatában.

A Goncsarov I. A. Oblomov című regényéből rádióra alkalmazott hangjátékot hallgatva az embernek az az érzése támad, hogy valami elavult, idegen, régimódi, képmutató világba csöppent! Annyira avit az alaphelyzet, hogy kevés érdeklődésre tarthat számot ma. Elképzeltem: lehet úgy élni, hogy az ember soha semmit sem csinál, csak hálóköntösben ücsörög és a dunyha alól megváltja a világot, a szegény jobbágyparasztság sorsát meg csak gondolatban fordítja jobbra? Egy régen letűnt korban lehet hogy volt ilyen élethelyzet, de a mai ember számára ez teljesen korszerűtlen. Aztán próbáltam párhuzamot vonni valami módon a jelen korral, és ha modernebb díszletek között is, vagy más kulturális-társadalmi közegben  találkozhatunk Oblomov jellemével talán ma is, még ha tudjuk, vagy sejtjük, hogy saját korában a regény fő karaktere torz tükröt kívánt állítani a saját társadalmi  elitje elé.

         Egy reménytelenül lusta ember a főhős, aki semmilyen változásra nem hajlandó. Még szerelméért sem tud, vagy nem akar jobbá, tevékenyebbé, gondoskodóbbá válni. Hagyja tönkremenni a birtokát, inkább idegenekre bízza a falucskát, ami a nevét viseli, mintsem maga járna a végére a lehetetlen állapotoknak, amelyekről csak hallomásból értesül, mert odautazni se képes. Barátja, szerelme, mind biztatják, buzdítják, és ideig óráig mintha felcsillanna az akarás apró lángja a lelkében, de folyton megtorpan, elodázza az alkalmakat, lehetőségeket, míg végül mindenki eltávolodik tőle. Egy magyarázat van erre a magatartásra: oblomovizmus, egy fogalommá nőtt renyheség, amit saját neve fémjelez! Ennyit tudhat magáénak a vidéki orosz kisnemes, más már nem igen maradt neki, amit saját erejéből tudhat a magáénak. Végül, bizonyos idő elteltével tapasztalni némi változást az életében, és még mindig vannak emberek körülötte, akik szeretnék kimozdítani ebből a tespedt létből, de ő nem hajlandó. Hogy hogyan is ér véget ez  a monoton, unalomról szóló hangjáték, a végén, egy halk csattanócskával, kiderül.

Goncsarov I. A. Oblomov c. regényét rádióra alkalmazta: Róbert Gábor

Oblomov: Latinovics Zoltán

Ologa: Almási Éva

Tarantyev: Horkay János

Stolcz: Gera Zoltán

Háziasszony: Temessy Hédi

Háziasszony bátyja: Deák Sándor

Szombalány: Szatmári Giza

Értékelés: 2.8/5

Kissé groteszk, de végül is teljesen logikus lépés megmutatni az érem másik oldalát, jelen esetben azt, hogyan éli meg egy hal a horgászatot. Halunk már meglehetősen öreg, számtalan kifogási kísérletben kerekedett felül, de most újabb halászokkal kell megküzdenie.

A hangjáték meglehetősen stilizált, a víz mélyét némi bugyborékolással, a felszínt pedig széllel jelzik, de lassan ezek a hangok is elhalnak, csak a zene marad; a furcsa elektronikus zene és a dob, mely fokozza a drámai hatást. Az órákig tartó küzdelem során a két fél nézőpontjának folyamatos váltakozásán át figyeljük az eseményeket. Halljuk a halat lenn a mélyben, ahogy szájában a horoggal próbálja megúszni, hogy ezúttal kifogják, hangja még legnagyobb erőfeszítései közepette is jellegzetes fáradtságot és színtelenséget mutat. És halljuk a két halászt, a tapasztalt öreget, és a forrófejű fiatalt, akik életük fogását üldözik. Végül a hal győz, de szájában örökre ott marad a jele annak, hogy öregen már nem a régi, a halászok pedig belátják, nem tudták volna partra vontatni az óriási halat, itt inkább fel kellett adni a harcot.

A tanulság tehát kettős, a végkifejlet pozitív, de a halnak győznie kellett ahhoz, hogy így lehessen. Ellenkező esetben a halászok még csak-csak tanulhatnak az esetből, de szegény hal már annál kevésbé.

Értékelés: 4/5

Vámos Miklós: Az öreg hal és a tenger

Szereplők: Férfi - Gábor Miklós, Fiú - Benkő Péter, Hal - Mádi Szabó Gábor

Zenei szerkesztő: Troszt Margit

Dramaturg: Magos György

Rendezte: Barlay Gusztáv (1978)

Ernest Hemingway klasszikusa ihlette Vámos Miklós hangjátékát, amely címében csak egy rövidke "ász"-szal tér el az eredeti mű címétől: Az öreg hal, és a tenger. A cím is sejteti, hogy fordított szemszögből tekinthetünk a regényben ábrázolt alaphelyzetre. Az öreg hal monológjából megtudhatjuk, hogy évek óta szeli a vizeket a Golf-áramlat mentén, jól ismeri a halászokat, viselkedésüket, szokásaikat, így kellő rutinja van már a veszélyek elkerülése, és a biztonságos táplálékhoz jutás terén. Megismerkedünk a halászokkal is, akik a regényből már ismertek: egy öreg és egy fiatal, egyik tapasztalt, türelmes, a másik becsvágyó, meggondolatlan. A történetben sincs eltérés: az öreg hal horogra akad, és megkezdődik a küzdelem! Az ábrázolás viszont több szempontú: egyszer a hal, máskor a két halász látószögéből szemlélhetjük az események alakulását. A probléma mindkét oldalon - víz fölött és víz alatt - azonos: kié a dicsőség, vagyis a győzelem? Ki bizonyul erősebbnek a küzdelem során? Esetleg ki az, aki okosabb és feladja, cserébe az életéért?

         A hangjáték üzenete pozitív: van kiút, van szerencsés megoldás! Ebben a történetben mindenki jól jár! A zsinór elszakad a többórás hajsza során, a hal megússza, a halászok ugyan zsákmány nélkül maradnak, de látják   a realitást, hogy végtére is a cápák úgyis megették volna  a nagy halat a partra vontatáskor, és végül is semmi hasznuk nem lett volna ebből a halászatból. Ember is, hal is úgy okoskodik, hogy járhatott volna rosszabbul is! És a tanulság? (Mert tanulságnak lennie kell!) Észre kell venni, ha megöregedtünk; törődjünk bele, hogy eljött az időszak az életünkben, mikor az "öregkor bölcs időbeosztásával kell élni", mert különben rajtaveszít mindenki a túlzott erőlködésen, akár hal, akár ember. Ha azonban megfeledkeznénk erről, mindig akad egy-két sérülés, rajtunk esett seb, amely emlékeztet minket erre. A kérdés mégis ott vibrál: tanulunk a tapasztalatainkból?

Írta: Vámos Miklós

Szereplők: Öreg - Gábor Miklós, Fiú - Benkő Péter, Hal - Mádi Szabó Gábor

Zenei munkatárs: Troszt Margit

Munkatársak: Stul Béláné, Váci Györgyné

Dramaturg: Magos György

Rendezte: Barlay Gusztáv

Értékelés: 3/5

           Vannak tevékenyen cselekvők, akiknek fontos a haladás, és vannak elméleti életet élők, akiket a restségük akadályoz meg a tettek véghezvitelében. Ilyen jellem-kontrasztokkal találkozunk I. A. Goncsarov Oblomov című művéből átdolgozott hangjátékban, ahol az előző tulajdonságokat Andrej Stolcz, másikat a címszereplő testesíti meg. A mű érzékletesen és hűen szemlélteti a korabeli vidéki orosz kisnemesség habitusát: az úri nemtörődömséget, a ráérős, lusta jellemet, az elméleti reformokat végrehajtó gazda igyekezetét parasztjai sorsának jobbítására, miközben minden napja ugyanúgy telik: semmittevéssel. Oblomov a felesleges ember prototípusa, akit a lustaságából senki, semmi nem tud kimozdítani.

            Barátja, Andrej, aki ellentéte, segíteni szeretne rajta, ösztökéli, buzdítja, még egy kedves, rangjában hozzá illő hölgynek is bemutatja.  Új helyzetben találja magát Oblomov: szerelmes lesz. Az érzés kölcsönös, de megint ott a dilemma: meddig mennek el egymásért? Ezek valódi érzések, valóban akarják egymást egy életre, és bíznak a másikban? Mit jelent a férfi, és mit jelent a nő számára az elkötelezettség? Fontosabb-e a szerelem, vagy az, hogy mit pletykál a falu. Mély gondolatok itatják át a párbeszédeket, az egyes jeleneteket: a kimozdulni, megismerni a világ dolgait, a birtok ügyeit, vállalni  a szerelmét mindenki előtt, vagy elbújni az emberek elől, még ha azzal is jár, hogy mindenét elveszíti. A döntés sejthető. Mindannyiuk sorsa borítékolható, ám mégis egy váratlan fordulattal remény dereng a posvány-ködön át, amitől a dohos hangulatú, már-már idegesítő tehetetlenségből kiút sejlik. De hogy ki számára, az akkor derül ki, ha meghallgatjuk a hangjátékot.

A hosszúnak tűnő történet néhol unalmas, nem vált ki a hallgatóból komolyabb érzelmi impulzusokat, azt várjuk türelmetlenül, hogy történjen már ezzel a Főhőssel valami! Ez a vontatottság azonban bizonyára az eredeti mű karakteréből adódik. A hangjáték dramaturgiailag egyszerűen felépített, szinte nem alkalmaz akusztikus eszközöket a színterek, időbeli váltások szemléltetésére, csak a színészek hangja közvetíti a jelenetváltásokat.  

I. A. Goncsarov regényét rádióra alkalmazta: Albert Gábor 

Oblomov: Latinovics Zoltán

Olga: Almási Éva

Tarantyev: Horkay János

Stolcz: Gera Zoltán

Háziasszony: Temessy Hédi

Az ő bátyja: Deák Sándor

Szobalány: Szatmári Giza

Értékelés: 3.5/5

      Vámos Miklós hangjátékában két pólusú helyzettel találkozunk, amely realitás, és szimbólum is egyben. Jelen van a lent és fent, vagyis a víz alatti és víz feletti világ, ahol a fenti világ az emberé, a lenti világ a mélyben élő állaté, a halé. Egyik pillanatban a víz alatti, másik pillanatban a víz feletti események tanúi lehetünk. Mindkét fél számára végzetes, ha a másik oldalra kerül. Ezt a veszélyt rejti magában, ha valaki tengerre száll, még ha jól magyarázható indokokkal teszi is: az ember táplálékért, de vajon mit tudunk a halak indokairól? Igazából semmit, mert sejtjük, hogy a halak nem akarnak a fenti világba kerülni... De a szkeptikusok számára ezt a titkot próbálja megfejteni a szerző, amikor a lenti világ szereplőjének, az öreg halnak az érzéseit interpretálja ebben a hangjátékban, a következtetéseket is ő vonja le.

         Az eredeti művel analóg történet bizonyára nem véletlenül helyezi előtérbe a hal szempontjait is, ami valljuk be, kicsit abszurd: első kézből ismeri meg a hallgató a hal gondolatait, életéért való küzdelmének állomásait. A párhuzam a hal, valamint halász és fiatal barátjának szempontrendszere mentén érzékelhető. A cél, bármily furcsa, mindkét oldalon azonos: győztesen kikerülni a küzdelemből, túlélni a kalandot. A halászokat még a zsákmány dicsősége is motiválja  - ami a halnál ugyan nincs meg - de a józanság és a realitásérzék meggyőzi az embert is...Nem érdemes erő felett kínlódni a siker érdekében, van az a pont, amin túl fel kell adni, mert a józan ész ezt diktálja. 

      Dramaturgiai felépítésénél fogva a hangjáték jól érzékelteti a színterek váltakozásait: a vízalatti világot bugyogó hang kíséri, míg a fenti világot zenei aláfestés. A történet üzenete pozitív, a végeredmény reményteli. Ebben eltér a hangjáték az eredeti mű szomorkás hangulatától, de hogy mégis miben más, és hogyan végződik az ember és öreg hal harca, és hogy milyen tanulságokat von le egyik és másik, megtudhatjuk, ha meghallgatjuk a hangjátékot. 

Írta: Vámos Miklós

Szereplők: Gábor Miklós (öreg), Mádi Szabó Gábor (öreg hal), Benkő Péter (Fiú), 

Rendezte: Barlay Gusztáv

Zenei Munkatárs: Troszt Margit

Dramaturg: Magos György

A felvételt készítette: Stul Béláné, Váci Györgyné

Értékelés: 3.6/5

Ne hagyd magad, Télapó!

A Mikulás érkezése után pár nappal, még az ajándékok, kis csomagok bűvöletében nincs is szívet melengetőbb érzés, mint egy igazán mikulásos játékot hallgatni egy hétvégi reggel. Már aki ugyebár ezt megtehette és volt olyan szerencsés, hogy leülhetett a rádió közelébe.

Mikulás, krampuszok, csillogó hó, karácsony, ajándékok, jó cselekedetek, egy kis cselszövés és tanulság – egyszóval az ünnepi hangulat elevenedik meg a fülünk hallatára. Egyértelműen adja magát az alkalom, hogy a rádióban elhangozzék egy amolyan igazi, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szórakoztató mikulásos sztori. Annak ellenére, hogy mesejátéknak szánták és valóban magán hordozza a gyermeki fülnek ismerős fordulatokat, helyzeteket és körítést, felnőtt fejjel hallgatva is szórakoztató, sőt. Olyan érzésem támadt hallgatás közben, mintha az elmúlt évek bármelyik, televízióban vetített karácsonyi filmjeinek elegyét hallgatnám – gyermeki ártatlansággal és naivitással fűszerezve. A krampusz és társa által kiagyalt cselszövés, a Jégkirálynő hatalmaskodása, majd a kissé bohókás, de mindig jó Télapó, a valóságban előforduló élethelyzeteket alakítanak ki, valós jellemvonásokkal. Mindezt ünnepi és gyermeki köntösben tálalva, a hosszú szakállú, piros ruhás köré kanyarítva a történetet.

Nem lehet elmenni szó nélkül a hangulatfokozó elemek fölött sem. A zenei átvezetések ugyanis, nem az oly sok hangjátékra jellemző natúr, isntrumentális hangsorként szerepelnek, hanem a történet szerves részét képezik. Egyúttal elválasztja és összeköti a helyszín- és szereplőváltásokat a kórus dalban elmondott hozzáfűznivalója. Ezen felül az igazán karácsonyi elemek, mint a csengőszó, a talpak alatt ropogó hó és a csilingelő dallamok elérik, hogy nem sokkal a hangjáték kezdete után abszolút a cselekmények részesévé váljon a hallgató. Maga elé tudja képzelni a helyszíneket, minden csillogó-villogó díszükkel, a hótakaróval és az elmaradhatatlan karácsonyi dísz kavalkáddal együtt.

A cselekmény pedig annak ellenére, hogy a gyermeki képzelő erőnek íródott, meglepően fordulatos, sok helyzetkomikummal és cinikus jellemábrázolással tarkított kerek egész, amely önmagában is kellemessé tenné a meghallgatását. A lényeg azonban az, hogy korosztálytól függetlenül, olyan hangulatot varázsol, amely így az ünnepi készülődés idején épp csak a csillagszórókat nem gyújtja meg az egyelőre még képzeletbeli karácsonyfán. Visszahozza kicsit azokat az éveket, amikor az ember még hitt a Télapóban, levelet írt neki és látni vélte, amint épp elrepül a rénszarvasos szánon az ablak előtt.

Fésűs Éva mesejátéka
Szereposztás:
Télapó - Csákányi László, Lavina Vilma - Kútvölgyi Erzsébet, Télkirálynő - Váradi Hédi, Fülbesúgó Hugó - Harkányi Endre, Lidércke - Vörös Eszter
Km. Ardai Petra, Csomós Ferenc, Kulcsár Gábor, Stefán Zoltán, Vokány Zsolt, valamint a Stúdió 11 tagjaiból alakult kisegyüttes és a Harmónia Vokál
Zenéjét szerezte: Dobsa Sándor
Zenei munkatárs: Horkai Rózsa
Dramaturg: Molnár Magda
Rendező: Gáll Ernő (1979)

Értékelés: 5/5

Elhangzott: Régió Rádió 2012. december 9. 09:05

Meghallgatható a Magyar Rádió Hangtárában

A Kossuth rádió kifejezetten tinik számára hozta létre az Időfutár című hangjáték-sorozatot. Ennek célja, hogy a mai már-már túlzottan vizuális és digitális világba beszűkült tinik számára a szórakoztatás egy újabb formáját mutassák be.

A hangjáték-sorozat főhőse Hanna, egy átlagos tini lány, átlagos „tini-promlémákkal”, átlagos szülőkkel és barátokkal. A történet során megismerjük a családját, barátait és iskolatársait. Illetve a szereplők közti konfliktusokat, baráti viszonyokat. Minden részben egy-egy plusz információval gazdagodunk, ami segít eligazodni a történésekben, és ezáltal jobban átlátjuk az egész kapcsolat rendszerüket.

Számomra mégsem a hangjáték története, hanem a stílusa vált érdekessé. A történet egy átlagos tini mindennapjait mutatja be. Ez jól is van így, hiszen a célközönségnek megfelel, emiatt képesek az együttérzésre és az átélésre egyaránt. A stílus az, ami megfogott, vagy inkább meghökkentett. Sokszor túlzottan erőltetettnek éreztem egy-egy kifejezést, vagy hangsúlyt. Pl. „találtunk egy kontaktot”, „dementor”, „okostelefon”, „facebook státusz” stb.. Túlságosan mesterségesnek éreztem ezeket, amiért nem tudtam teljesen beleélni magam a sorozatba. A természetesség és modernség fogalmát eltúlozták. Másrészt, ha a célközönség valóban a facebook-os, skype-os,” laza” tinik, akkor feltételezésem szerint , mivel túlságosan beszűkültek a modern média világába, nem fognak leülni és meghallgatni egy ilyen hangjáték-sorozatot, még ha valóban érdekes is a története.

Összességében a kezdeményezés jó, ahogy a hangjáték sztorija is, de a műfajból kiindulva célközönségként én nem a mai tiniket, hanem a 20 év felettieket céloznám meg inkább, akik már az okostelefonon és a facebookon is képesek túl látni…

Értékelés: 2/5

Időfutár

 Magyar rádiójáték-sorozat, 2012

 Író: Tasnádi István, Jeli Viktória, Gimesi Dóra

 Rendező: Salamon András

 Zeneszerző: Tövisházi Ambrus, Hó Márton, Kazai Ágnes

 Dramaturg: Palotás Ágnes, Cseicsner Otília

 Rendezőasszisztens: Kálmán János

 Gyártásvezető: Gönczi Dorka

 Zenei szerkesztő: Kakó Gyula

 Hangmérnök: Liszkai Károly, Kulcsár Péter, Tánczos Tamás

 Zenei hangmérnök: Buczkó Gábor

 Szakértő: Szokolai Brigitta

Főszereplők: Herman Flóra (Hanna), Nagy Katica (Zsófi)

A sorozat elérhető a www.idofutar.radio.hu honlapon és a Magyar Rádió hangtárában