Hangtér | A rádiókritikus

Ki lehet a legjobb barátja egy tizenhárom éves visszahúzódó fiúnak? A legtöbbnek talán egy másik 13 éves fiú, de olyan eset is előfordul, amikor ez a barát egy hős. Valaki, akire a kamasz fel tud nézni, aki rendet tesz, ha baj van, egy idősebb, hősies férfi, ebben az esetben a Piros vadász.

Egy negyvenöt éves férfi visszaemlékezéseit halljuk, aki 1951-be e visz el, abba az időszakba, amikor egy bakterházban élt, egyházi iskolába járt, és álmodozott. Legjobb barátja tehát a Piros vadász, aki olykor-olykor meglátogatta, és akinek legfőbb ellensége Melák volt. Vadászokról, katonákról, és Melákról a „való életben” lezajlott párbeszédekben is hallunk, de a Piros vadászt csak ez a fiú ismeri, és igyekszik ezt titokban is tartani.

A kortárs fiúkkal való összetűzések, a szülők problémái a szocializmusban, az iskolai lét egyes jelenetei mind megjelennek emellett a képzeletbeli világ mellett, de egy összefüggő történet nem rajzolódik ki. Az elbeszélő felnőtt férfi a hangokra emlékszik vissza, melyek meghatározóak számára, ez is érdekes, de nem értem a mondanivalóját. Tulajdonképpen egy 50-es évekbeli kamasz meseszerű világába nyerünk betekintést, ahol a legtöbb helyzet lehetséges, úgy, mint a verekedés, vagy akár a fantázia-barát, ez egy életkép, mely azonban nem sok különösebb mondanivalót hordoz. Életszerűvé teszik a jeleneteket a térhatást minden esetben elérő hangok. A darab mégis egy kissé lapos.

Talán a történet túl egyszerű, talán nincs is történet. Kedves, és élvezhető, de ennél sajnos nem több, ezért ötből háromra értékelném.

5/3 

Szereplők: Szakácsi Sándor, Láng Balázs, Sinkovits Imre, Szirtes Ádám, Bereg Kati, Vajda László, Haumann Péter, Inke László, Rajhona Ádám, Miklóssy György, Csöre Gábor.

Dramaturg-szerkesztő: Solténszky Tibor

Zenei rendező: Kutassy Ferenc

Rendező Varga Géza (1984)

Elérhető: http://hangtar.radio.hu/kossuth#!#2012-11-25 

Meglehetősen furcsa hangvételű rádiójáték Zalán Tibor korhatár nélküli meséje, melyet elsősorban gyermekeknek szántak. A mese második, befejező része rögtön úgy kezdődik, hogy „Kuss!”, ami után én szülőként azonnal lekapcsolnám a rádiót, vagy elvinném a gyereket a rádió elől.

De tételezzük fel, hogy az ember túllép rajta, és hallgatja tovább. A helyzet sajnos nem javul, sőt, egyre rosszabb lesz. A főszereplők rosszindulatúak, gonoszak, szennyezni akarják a környezetet, gyakorlatilag dőzsölni akarnak a szemétben és a mocsokban. Kérdem én, ez lenne az az értékrend, amit gyermekeink felé szeretnénk közvetíteni? Ha pedig pont az ellenkezőjére próbálja meg felhívni a figyelmet, elég rossz munkát végez. De ha el is tekintünk tőle, és úgy gondoljuk, hogy a gyereknek van annyi esze, hogy felfogja, ez csak egy mese, és a végén győzedelmeskedik a tisztaság, a jó, akkor is borzalmas ez a rádiójáték. Nagyon hosszú, unalmas, túl sok szereplővel dolgozik, egy kisgyereket biztosan nem tud lekötni, hiszen nem is érti, míg egy nagyobb gyereket már egyáltalán nem érdekel. Az menti meg valamennyire, hogy az énekek szerethetők benne.

Ez a mese se nem tanulságos, se nem vicces, se nem aranyos, gyakorlatilag semmilyen értékkel vagy oktató jelleggel nem bír. Ennél sokkal jobb mesék vannak a gyerekek számára.

2/5

Szennyland - 2.rész
Zalán Tibor korhatár nélküli mesejátéka
Szereposztás:
Koszlaki Fosztó Foszló Ladozó - Huszár László,
Mocsoklábkéz királyné - Margitai Ági, Szutyok herceg - Incze József, Sára - Kárász Eszter
Km.: Balázsi Gyula, Borbély Sándor, Buss Gyula, Csere Ágnes, Csonka András, Földes Tamás, Hegyi Barbara, Kárpáti Tibor, Maros Gábor, Mányai Zsuzsa, Melis Gábor, Némedi Mária, Rudas István, Szabó Zsuzsa, Székhelyi József, Szilvássy Annamária, Tahi Tóth László
A felvételt Baska Gabriella, Borlay Kinga és Kiss László készítette
Zene: Huzella Péter
Dramaturg: Marschall Éva
Rendező: Avanesian Alex (1992)

A hangjáték meghallgató itt: http://hangtar.radio.hu/mr6#!#2012-12-02

Öt ember, két férfi, három nő, közülük egy házaspár, és egy "randevú-pár" együtt ebédelnek egy étteremben. A házaspár veszekszik, az udvarló férfi össze-vissza beszél. A kimondott szavak mögött azonban megismerjük a gondolatokat is, hogy ki merre jár, és kiderül, hogy ez az öt ember valójában nem egy étteremben üldögél. A múltban kutatnak, a jövőbe révednek, vagy a jelen a helyzetet analizálják.Az egyszerűnek tűnő éttermi jelenetnek végül súlyos következményei lesznek.

Ez a sokrétű történet tehát rengeteg emberi problémát hordoz magában: hogyan keressük a párunkat, hogyan megy tönkre egy házasság, hogyan fojt meg egy férfi egy nőt a szeretetével, és hogyan égette bele egy édesanya évekkel ezelőtt a szeretete nyomát kisgyermekébe egy harapással. A főtéma tehát a szeretet, és ennek formái? Talán inkább az élet - és ennek formái. Különböző életek különböző megtestesítőivel. A szereplők mind-mind egy világ képviselői, külön szívekkel, de összekeveredve, kávéba pottyantva. Hiszen a szív fontos, mert a szív szeretet, de még inkább élet.

A kavalkád, a szívek, a zavart érzések megjelenítésére a zene, a párhuzamos monológok, az emlékek, a félig-halálélmény mind alkalmasak. A reklámbetétek önmagukban nem viccesek, mert elcsépeltek, de  az adott környezetben, a tipikus szövegeikkel groteszk hatást érnek el... ez passzol a darab alaphangulatához, mely éles, és ironikus. A hangokkal az egyetlen nehézség a hasonlóságuk: nem mindig egyértelmű, hogy ki beszél.

Egyszerre lehetett érezni a keserű humort, és keserű mondanivalókat, de mivel ezek csak érezhetőek voltak, nem szorulnak pontos magyarázatra, és fejtegetésre. Mindenkinek magának kell értelmeznie a darabot, ez jól esik, nem kell, hogy tálcán kínálják az élet megoldását. Ajánlom annak, aki szívesen utánagondol a felvetett kérdéseknek, és ötből ötre értékelném.

5/5

Danken McMillen hangjátéka.

Frodította: Hárs Anna

Szereplők:

Louis: Roszik Hella

Michael: Polgá rCsaba

Matilda: Tákács Nóra Diána

David: Zrínyi-Gál vince

Wendy: Las Bea

rendező munkatársa Kálmán János.

felvételt készítette: Kucsár Péter.

dramaturg: Turai Tamás

rendezte: Göttinger Pál

Rádiószínház.

Mikor először ismerkedtem az Időfutárral, az első pár mondat után azt hittem, hogy ez valami borzalmas, erőltetett, vontatott sorozat rádióra alkalmazva, melyben a főszereplők csip-csup tiniproblémáikat fogják egymásra zúdítani a Skype-on, de 2-3 rész után rájöttem, hogy tévedtem. A történet annyira magával ragadott, hogy a teljes első évadot három nap alatt sikerült bekebeleznem. Bár nagyon rövid részeket készítettek, szinte mindegyik cliffhangerrel végződik, én pedig nem bírtam ki, hogy ne hallgassak meg csak még egy, aztán meg csak még egy részt elalvás előtt, hiába mutatott hajnali hármat az óra. Az évadzáró is nagyon magasra tette a lécet, a második évad első részeitől azonban nem azt kaptam, amit vártam.

Akármennyire is szeretem Zsófi (azaz Nagy Katica) hangját hallgatni, az ő és Tibi karaktere számomra kevésnek bizonyult a sikerhez. Hanna hiánya végig ott lebegett, én pedig elveszítettem a lelkesedésemet. Ha az ember odafigyel, még csak-csak tudja követni a sok új hangot, hiszen ebben az évadban páran az eddiginél nagyobb szerepet kaptak, én mégis végig arra vártam, hogy mikor bukkan már fel Hanna, ez viszont az első öt részben nem történik meg. Ami szintén kellemetlen meglepetésként ért, hogy kiderül, Bujdosóné nem olyan szívtelen, mint amilyennek eddig hittük, Ő tipikusan az a szereplő volt, akit csak utálni lehetett, és én szerettem utálni. Ez a hirtelen pálfordulás vele kapcsolatban nagyon nem tett jót a karakternek.

Az mindenképpen pozitívum, hogy az epizódok hosszabbak lettek, illetve hogy már nem fordul elő, hogy a tíz perces játékidőből három percig Rihanna vagy Lady GaGa legújabb slágerét kell hallgatnunk, hanem halad tovább a történet, azonban nem vagyok benne biztos, hogy a megfelelő irányba. Az első néhány rész egyáltalán nem győzött meg arról, hogy ez az évad is ugyanazt a színvonalat fogja hozni, mint az előző.

4/5

Időfutár

Írta: Vészits Andrea
Zene: Kazai Ági
Főcímdal: Tövisházi Ambrus és Hó Márton
Hanna: Herman Flóra
Zsófi: Nagy Katica
Közreműködött:
Debreczeny Csaba, Kálmán János, Láng Annamária, Lázár Kati, Molnár Piroska, Pálos Hanna, Tasnádi Bence, Thuróczy Szabolcs valamint Gaskó Simon, Hevesi Zénó, Kovács Kata Milla, Nagyhegyesi Zoltán és Prencsovszky Barna. A felvételt Tánczos Tamás készítette.
A rendező munkatársa: Kálmán János
Gyártásvezető: Gönczi Dorka
Zenei szerkesztő: Kakó Gyula
Írói koordinátor: Szokolai Brigitta
Dramaturg: Cseicsner Otília
Rendező: Salamon András (2012)

Azzal kell kezdenem, hogy Hemingway kisregénye a kedvenceim közé tartozik, ezért egyrészt nagy elvárásokkal ültem le a hangjáték meghallgatásának, másrészt féltem, hogy esetleg elrontották számomra ezt a remek történetet, azonban szerencsére nem így történt. A narrátor elbeszélése már az első pillanatban belerántott a történet hangulatába, a lágy zene a háttérben szintén segített teljesen belemerülni a hallgatásába.

Sikerült az alkotóknak megtalálni azt az arany középutat, hogy a rádiójáték a regényhez hű is, hozzá is tesz, de nem rontja el. Az adaptációra is ugyanúgy jellemző, mint a regényre, hogy a viszonylag rövid és egyszerű történetet elnyújtva, páratlanul beszéli el, végig fokozva a hallgatóban az izgalmat. Az öreg halász monológjaival remekül van narrálva a cselekmény, sokkal jobb így, mintha csak egy narrátor elbeszélte volna, mint a könyvben. Belőlem végig ugyanazokat az érzelmeket váltotta ki ez a hangjáték, mint a regény olvasása. Az ember végig sajnálja szegény öreg halászt, amiért nyolcvanhárom napja nem fogott semmit, és a végén hiába sikerül neki mégis, azt sem tudja hazavinni.

Aki nem olvasta Hemingway művét, annak ez a rádiójáték biztosan meghozza hozzá a kedvét, aki viszont találkozott már az eredeti művel, az sem fog csalódni benne. Ritkaság az ilyen gyöngyszem a hangjátékok között, mindenkinek csak ajánlani tudom a meghallgatását. Csillagos ötös.

5/5

Az öreg halász és a tenger

Ernest Hemingway kisregényét Ottlik Géza fordítása nyomán rádióra alkalmazta és rendezte Cserjés Miklós Dr.
Zene: Kárpáti Dezső
Santiago: Maklári Zoltán
Manolin: Bodrogi Gyula
Pedrico: Deák Lőrinc
Martin: Sárosi Mihály
Pincér: Zámori László
Női hang: Zolnay Zsuzsa
Író: Básti Lajos

Az ötlet meglehetősen gagyinak tűnhet, hogy egy hal a narrátora történetünknek, hiszen ez a hangjáték a hal szemszögéből ábrázolja Hemingway történetét, egy kicsit másképp. Azonban az első percben meg vagyunk győzve arról, hogy nagyon érdekes ötlettel állunk szemben, melynek a kivitelezése is remekül sikerült. A hal szerepére kitűnő volt a színészválasztás, a mély férfihang hallgatása rögtön egyfajta melankolikus hangulatba rántja a hallgatót, a halnak pedig teljesen hitelesen megadja azt az öreg bölcsességet, amivel a történet szerint rendelkezik. Ha pedig már a színészeknél tartunk, Santiago hangjával nem tudtam kibékülni, hozzá is egy mélyebb, idősebb hangot képzelne el az ember.

Nem tudom eldönteni, hogy tetszett-e ez a megoldás, hogy a jelenetekben felváltva hallottam a hal gondolatait és az öreg halász és a fiú párbeszédeit, vagy jobb lett volna, ha végig a hal szempontjából hallom a történetet. A halász karakterét így kicsit elrontotta számomra.

Aki ismeri az eredeti történetet, az tudja, mi történik a hallal. Már előre sajnáltam szegényt, hiszen az, hogy az ő szemével látjuk a történetet, rögtön együttérzést és sajnálatot kelt a hallgatóban, ami azért elgondolkodtató, mert az eredeti történetben Hemingway nagyszerű ábrázolásának köszönhetően a halásszal azonosul az olvasó, a halat viszont nem sajnáljuk, csak arra gondolunk, hogy szegény öreg Santiagonak sikerüljön már kifogni egy halat, hogy legyen miből megélnie. Ebben a rádiójátékban viszont a hal fájdalmát érezzük át, ahogy küzd az életéért, a remény pedig végig ott lebeg a szemünk előtt, hogy talán most sikerül mégis megmenekülnie.

Kifejezetten pozitívnak találom, hogy nem az eredeti történetet hallottam a hal szájából, ami valljuk be, valószínűleg kivitelezhetetlen lett volna a végén, viszont ennek a verziónak a befejezése is jóra sikerült. Tévedés ne essék, meg sem közelíti a történet a regényt, de mindenképpen nagyon érdekes és eredeti.

4/5

Az öreg hal és a tenger

Vámos Miklós hangjátéka

Szereplők:
Férfi: Gábor Miklós
Fiú: Benkő Péter
Hal: Mádi-Szabó Gábor
Zenei munkatárs: Troszt Margit
A felvételt készítették: Stuhl Béláné és Váci Györgyné
Dramaturg: Magos György
Rendező: Barlay Gusztáv

Zavarba ejtő, bizarr, kesze-kusza kánon – ez jutott eszembe, miután meghallgattam Duncan Macmillan hangjátékát. Nem csak öt ember érzései-gondolatai, hanem idősíkok is váltogatták egymást, ami nem könnyítette meg első hallásra az értelmezést, de a kíváncsiságomat mindenesetre felkeltette. Az alapszituáció: kellemesnek induló baráti vacsora egy, a kapcsolatuk végét járó párocska, egy alakuló párocska és egy független nő, az est háziasszonyának részvételével. A levegő már rögtön az elején szikrázik a féltékenységtől, érzékiségtől, éles kontrasztoktól. A beszélgetés több szálon fut, a folytonos közbevágások, ide-oda kapkodások teljesen életszerűvé varázsolják a hangjátékot, sőt a valóban kimondott szavak mellett olykor halljuk a szereplők gondolatait is. A hallgatóság koncentrálását tesztelendő, bizonyos részeknél éles jelenetváltások szólnak közbe, az egyik szereplő kisgyerekkori emlékei bukkannak fel. Ezzel az ide-oda csavarodó cselekménysorral bizony elérte a rendező, hogy a hallgatóság száz százalékosan a hangjátékra szentelje a figyelmét, különben aligha tudja összerakni magában, mi történik, hol, kivel… Az események pörögnek, időnként egy-egy „reklámszünet” töri csak meg ezt a folytonosságot.

A játék vége egészen elképesztő. Az egyik párocska szakít, a másik szeretkezik. S közben egy másik történet is beteljesedik: amikor a szerelmi aktus a tetőpontjára ér, fény derül a kisgyerekkori emlék utolsó mozaikdarabkájára is. „Nem képesek fölfogni azt a szeretet, ami arra késztette, hogy fogait kisbabája tökéletes húsába mélyessze.”

4/5

Duncan Macmillan: My little heart dropped in coffee

Fordító: Hárs Anna 

Louise: Roszik Hella 
Michael: Polgár Csaba 
Matilda: Takács Nóra Diána 
David: Zrínyi Gál Vince 
Wendy: Lass Bea 
 
Dramaturg: Turai Tamás 
Rendező: Göttinger Pál

Aldous Huxley Légnadrág és tásai című regényét Zolnay Vilmos alkalmazta rádióra. Több szálon fut cselekményű és több szereplős darabról van szó. A történet nagyon zavaros, többszöri meghallgatás után sem sikerült összeraknom a teljes képet. Néhány szereplő hangja hasonlít egymásra és gyakran nem is voltak megnevezve, ezért nehezemre esett az adott szituációt értelmezni. A történet 1922-ben játszódik, Aldus a kora „torz társadalmat” próbálja bemutatni. Eltérő ideológiák, személyiség vonások, státuszok és célok. Találkozhatunk kétes erkölcsű asszonyokkal, rögeszmét hajtogató öregekkel, nőcsábászokkal, szellemi sznobokkal, és beképzelt buta emberekkel is egyaránt.

A hangjáték címe, a Légnadrág és társai nem adott magyarázatot a mű egészére.  A mű első pár percében volt róla szó. Mint egy nagy találmányt mutatták be, ami Gumbril-t és Boldero-t is elvezetheti a sikeres gazdag, semmittevő életbe. Ezután vált zavarossá a történet. Valahogyan a Bond Street-re kerültünk és találkoztunk Lypiatt-al, aki meginvitálta őket egy vacsorára. A vacsora tulajdonképpen intelligencia fitogtatásról és ideológiai összecsapásról szólt. Utána került képbe Myra, az a hölgy, aki több férfi fejét is elcsavarta már, és a következő áldozatának Shearwater professzort szemelte ki. Hirtelen megismerjük Emily-t Rosie-t, Coleman-t, Mercaptan-t és Theodor-t is. A szereplők egytől egyig a hedonizmust képviselték, nem tudtak ellenállni az asszonyoknak, és az asszonyok sem nekik.  Itt jön képbe az állszakáll, dehogy ez pontosan mire is jó? Másik embernek kiadni magunkat? Maszkot húzni? Csábítani, vagy elbújni? Ezt döntsék el saját elgondolásuk szerint…

Összességében egy nehezen feldolgozható műről van szó, gyakran nem tudni, hogy éppen ki kivel beszél.  Zavaros a szerelmi sokszög. Rosie például 3 olyan férfival volt, aki Colemannak neveznek. De az igazi Colemanról eközben nem tudni semmit.

Értékelés: 1.5/5

Szereposztás:

Gumbril - Kálmán György, Myra - Káldi Nóra, Rosie - Domján Edit, Emily - Hámori Ildikó, Boldero - Keleti László, Coleman - Horváth Tivadar, Mercaptan - Fülöp Zsigmond, Shearwater - Kállai Ferenc, Lypiatt - Lőte Attila, Bruin Opps - Beszterczei Pál

Fordító: Bálint György

Szerkesztő: Major Anna, Papp Zoltán

Rendező: Vadász Gyula (1971)

A hangjáték december 2-i adása megtalálható a Régió Rádió hangtar.radio.hu oldalán.

Goncsarov Oblomovja lehetetlen egy figura. Naphosszat csak ül, bár leginkább fekszik, nyögdécsel, még a napfényre is rest kimenni. Noha egy egészséges fizikumú, negyvenes férfiről van szó, annyira életképtelen, hogy az már fáj.

Én először egy könyv lapjain ismerkedtem meg Oblomovval és az ő betokosodott, szerencsétlen, elhibázott életével, ezek után hallgattam meg kíváncsiságból Albert Gábor adaptációját. Titokban féltem, hogy legalább annyira vontatott és – valljuk be – unalmas lesz majd, mint a könyv, de szerencsére csalódtam. Éppen kellő mértékben volt zanzásítva, lényegi részeket nem hagytak ki belőle, a cselekmény íve a rövidítés ellenére is teljesen érthető volt. A jelenetek, már amennyire a sztori engedte, pörögtek; a dinamikus beszédű, energikus hangú szereplők mellett úgy tűnt, mintha Oblomov egy másik dimenzióban élne, nem közülük való lenne. Latinovits Zoltánt ugyan soha el nem tudtam volna képzelni Goncsarov hőseként, de alakítása nagyon is meggyőző volt az ásítgatásokkal-köhécselésekkel együtt.  Olyan hangon szólaltatta meg Oblomovot, hogy a felszíni monotónia, életuntságtól megfakult szavak mögött valahogy mégis ki lehetett hallani az élni akaró, tenni akaró lélek vergődését. De betegségén végül nem tudott már uralkodni: a kór, a végzetes életképtelenség megfertőzte és le is győzte. Hiába volt a felvirágoztatás reményét magán viselő birtok, hiába a szerelem szikrája, Oblomov mindennek nemet mondott. Önáltatásból, kényelemből a házvezetőnőjét vette feleségül, hajdani szép, de elhanyagolt birtokát sorsára hagyta. Kopott hálóköntösében öregedett meg, az élet pedig úgy elment mellette, hogy talán észre sem vette.

Értékelés: 4/5

Oblomov: Latinovics Zoltán

Ologa: Almási Éva

Tarantyev: Horkay János

Zakhar: Joó László

Sholcz: Gera Zoltán

Háziasszony: Temessy Hédi

Háziasszony bátyja: Deák Sándor

Szombalány: Szatmári Giza

Bulgakov: A nagy kísérlet, avagy Rok tojásai

Az hagyján, hogy a struccok, de a kígyók és a krokodilok is. Ráadásul őrült nagyok, megeszik a jószándékű kolhoz-tagokat, meg úgy en bloc a Szovjetunió derék elvtársait... A hübrisz büntetése ugyebár...

Ne szaladjunk előre, elvégre Bulgakov sem mond semmi ilyet, elfed és metaforizál, szépen, ahogy szokta, mi meg történelmi ismereteinkkel olvasunk a sorok között és nevetünk. Adott ugyanis szegény szerencsétlen Perszikov professzor feltalálja az éltető vörös (!a szerző összekacsint) sugarat, mely olyan csoda dolog, hogy minden őrült gyorsasággal nevel, ráadásul hatalmas méretűre. De vigyázni kell, a kísérlet kezdeti fázisban van, kár, hogy ezt a sajtó és a kormány nem hiszi, és a tudósra fittyet hányva a közeli kolhozban a sugár segítségével neveltetne csibéket. Mert épp tyúkpestis pusztít, valamit tenni kell, legyen hát Perszikov sugara... Sajnos egy csere folytán nem tyúk, de kígyó és krokodiltojásokat keltetnek ki, létrehozva egy hatalmas és pusztító szörnyet, amely felfal mindent, mindenkit. Egyértelmű az allegória nem?

Szerencsére remek a történet, remek dramaturgiával: a zajok, hangeffektek, a színészek ügyesen működnek együtt. Grafitnesz, csörömpölés, mégsem érezzük túl transzparensnek, didaktikusnak, inkább érthető és kompakt lesz az egész. A narrátorok (mint bemondó, mint újságíró) jól illeszkednek a történetbe, meséléssel észrevétlenül áthidalva az idő- és térbeli ugrásokat.

Összességében egy igazán szórakoztató műremeket kapunk arról, hogy mit érdemes tudni a kommunizmus keltetőgépéről...

5/5

Rendező: Dmitrij Nyikolajev - Szabó Kálmán

Fordította: Pap Judit

Rádióra alkalmazta: Dmitrij Nyikolajev

Zeneszerző: Borisz Szokolov

Dramaturg: Sári László

Zenei szerkesztő: Kakó Gyula

Segédrendező: Lőrinci Márta

Hangmérnök: Cornides Tamás, Váli Mariann